A Demokrata Párt a szuperkeddnek nevezett napon tartotta előválasztását Amerikai Szamoán, ahol meglepetésre Joe Biden veszített Jason Palmer Baltimore-i üzletemberrel szemben. Amerikai Szamoa részt vesz a republikánus és demokrata előválasztási folyamatban, az amerikai elnökválasztáson ugyanakkor a mintegy 50 ezer lakosú terület polgárainak nincs szavazati joguk.
A republikánus párti elnökjelölti versenyben Donald Trump szerdán egyedüli jelölt maradt, miután Nikki Haley a szuperkedden 15 államból 14-ben elszenvedett súlyos veresége nyomán bejelentette, hogy felhagy a kampánnyal. Ezt követően a republikánus előválasztás formalitássá vált. Donald Trump jelenleg 1075 elnökjelölő delegálti szavazattal rendelkezik, a többséghez 1215-re van szükség, amit már kedden elérhet, amikor Georgia, Mississippi, Washington és Hawaii szövetségi államokban tartják az előválasztást.
A Republikánus Párt július közepén tartja az országos elnökjelölő konvenciót Milwaukee városában, ahol hivatalosan megválasztják elnökjelöltjüket.
A demokraták előválasztási versenyében Joe Bidennek két esélytelennek tartott kihívója van országos szinten. A szokásjog szerint a hivatalban lévő elnök újraindulási szándéka esetén vele szemben nem száll versenybe „erős” kihívó. Dean Phillips kongresszusi képviselő és Marianne Williamson írónő eddig még egyetlen delegálti szavazatot sem tudott megszerezni. A Demokrata Párt elnökjelölési folyamatában a többséghez 1968 delegálti szavazatra van szükség, amiből Joe Biden jelenleg 1866-tal rendelkezik. A hivatalos jelöltséghez előírt szavazatszámot Joe Biden is elérheti a kedden következő előválasztásokon.
Pénteken vezetőváltás történt a Republikánus Párt országos vezető testülete, a Republikánus Nemzeti Bizottság (Republican National Committee) élén. A testület elnökévé a Donald Trump által javasolt Michael Whatley-t, a Republikánus Párt észak-karolinai elnökét szavazták meg, míg társelnökké Lara Trumpot, Donald Trump egyik fiának feleségét.
A Republikánus Nemzeti Bizottság leköszönő elnöke, Ronna McDaniel 2016-ban került a pozícióba, szintén Donald Trump támogatásával, a volt elnök ugyanakkor idén januárban változásokat sürgetett a republikánus párti vezetésben, ezt követően pedig Ronna McDaniel bejelentette, hogy távozik a tisztségéről. Leköszönő beszédében úgy fogalmazott, hogy a párt helyzete erős.
Michael Whatley megválasztása után világossá tette, hogy a következő nyolc hónapban a republikánus párti testület szorosan együtt dolgozik majd Donald Trumppal, míg Lara Trump kijelentette, hogy az egyedüli cél a győzelem november 5-én.
Borítókép: Ifjabb Donald Trump, a Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök fia az apja mar-a-lagói birtokán, a floridai Palm Beachben tartott rendezvényen 2024. március 5-én, az úgynevezett szuperkedden. Az előválasztási napon az ország 15 államában döntöttek a republikánus szavazók az elnökjelölt személyéről, azaz mintegy 800 delegálti szavazatról. Trump Vermont állam kivételével mindenütt győzelmet ért el az elnökjelöltségért a Nikki Haleyvel folytatott versenyben. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban (Fotó: MTI/AP/Evan Vucci)