Olaszországban növekszik az antifasiszta nő ügyében állást foglalók száma. Március 20-án Cagliariban közel 300-an gyűltek össze, akik szolidaritásuknak adtak hangot az immár egy éve a budapesti börtönben fogva tartott Salis iránt. A megmozduláson felszólalt Roberto Salis, Ilaria édesapja, aki a budapesti letartóztatás és a börtön körülményeiről számolt be a jelenlévőknek. Roberto Salis a közelmúltban úgy nyilatkozott az olasz sajtónak, hogy lánya „etnikai nazionalizmus” áldozata, Magyarországon a külföldieket komolyabb megrovásban részesítik, mint a helyi állampolgárokat. Arra hivatkozik, hogy Ilaria letartóztatását követő napon két magyar neonácit is letartóztattak erőszakos cselekedetek elkövetése miatt, őket azonban két nap múlva szabadon engedték. Az antifasiszta nő apja úgy véli, mindenki csak fecseg, a közvéleményt azonban mélyen megérintette a bírósági meghallgatáson láncra vert Ilaria képe, mely körbejárta az olasz sajtót. Annak is hangot adott, hogy megítélése szerint az ügyben illetékes intézmények nem tettek meg mindent Ilaria jogainak tiszteletben tartásáért.
Az olasz szélsőbaloldali támadó börtönnaplójának újabb részleteit hozta nyilvánosságra
Ilaria Salis azt írta, „nagyon mély kútba” került – fontos dátum közeleg ügyével kapcsolatban.

A március 28-i kihallgatáson derül majd ki, hogy az olasz kormány megtette-e a kellő lépéseket. Meggyőződése, hogy a helyzet sokkal inkább a közvélemény felháborodása miatt oldódik majd meg, nem pedig a diplomáciának köszönhetően.
Borítókép: Ilaria Salis fogva tartása ellen tiltakoznak Milánóban 2024. február 10-én (Fotó: AFP/Piero Cruciatti)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!