A migránsok által behurcolt kanyaróval helyiek is megfertőződtek; az egyik tévécsatorna beszélt egy chicagói családdal, akik elmondták, hogy kisgyermekük már lábadozik, de attól tartanak, hogy a csecsemőjük is elkapta a kórt.
Rossz volt a közérzete, nem ivott, nem evett. Pénteken kórházban voltunk. Hazaküldtek minket, azt mondták, hogy ez Covid. Hétfő reggel felébredt, nem beszélt, nem mozgott, és kiütések voltak az arcán, majd az egész testén. Tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben a gyermekemmel. Őszintén azt hittem, hogy a karjaimban fog meghalni
– mesélte a fiú édesanyja.
A kanyaró egy rendkívül fertőző, vírus okozta betegség, amely bármilyen életkorban elkapható. Gyorsan, széles körben képes terjedni. Súlyos betegséget okoz, amely szövődményekhez vagy akár halálhoz is vezethet. Az első tünetek a megfázásra hasonlítanak, orrfolyással, köhögéssel és enyhe lázzal. A szemek kivörösödnek és fényérzékennyé válnak, majd a harmadik és hetedik nap között igen magas láz is kialakulhat. A betegség során vörös kiütések jelennek meg, elsőként az arcon, majd az egész testre kiterjednek. Emellett előfordulhatnak apró fehér foltok az ínyen és az arc belső oldalán.
Borítókép: Kanyaróra utaló pozitív teszt (Fotó: Wladimir Bulgar/ Science Photo Li)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!