Szijjártó Péter: Magyarország álláspontja a gázai válságot illetően egyértelmű és változatlan

Magyarország álláspontja a gázai válságot illetően egyértelmű és változatlan – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

2024. 03. 11. 21:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter közlése szerint megerősítette Amiháj Siklinek, az izraeli kormány diaszpóraügyi miniszterének, hogy 

Magyarország a lehető leghatározottabban elítéli a Hamász terrortámadását, elismeri, hogy Izraelnek joga van megvédeni önmagát, és úgy gondolja, hogy a terrorellenes műveletek sikere nemcsak Izraelnek, hanem az egész nemzetközi közösségnek is az érdeke.

A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország kitart az Izrael által is nagyra becsült felelős migrációs politika mellett, amelynek egyik következménye, hogy Magyarországon minden vallási közösség biztonságban tudhatja magát.

A nyugat-európai országok egy jelentős részével ellentétben Magyarországon nem lángolt fel a modern kori antiszemitizmus, és azt nem fogjuk engedni a jövőben sem

– fogalmazott.

Szijjártó Péter közölte: büszkék vagyunk arra, hogy Közép-Európa egyik legnagyobb zsidó közössége itt, Magyarországon békében és nyugodtan élhet, ápolhatja identitását, hagyományait és vallását.

Magyarország továbbra is mindent meg fog tenni a még remélhetőleg életben lévő magyar állampolgár kiszabadítása érdekében – zárta bejegyzését Szijjártó Péter.

Borítókép: Szijjártó Péter Amiháj Siklivel, az izraeli kormány diaszpóraügyi miniszterével tárgyal (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.