„A gázai humanitárius helyzet elkeserítő, a szükségletek súlyosak” – jelentette ki Johan Forssell svéd fejlesztési miniszter, hozzátéve, hogy az UNRWA nagyobb átláthatóságot és szigorúbb ellenőrzéseket ígért. Elmondta, hogy Stockholm a 2024-es évre korábban előirányozott, 38 millió dolláros segély felét folyósítja majd a szervezetnek, és további támogatást ígért.
Újra kezdik támogatni a botrányos ENSZ segélyező szervezetet
Svédország szombaton bejelentette, hogy újrakezdi az ENSZ palesztin menekülteket segélyező szervezete (UNRWA) támogatását, csaknem egy hónappal a segélyek felfüggesztése után. Kanada hasonló döntést hozott.

Ahmed Hussen kanadai fejlesztési miniszter azt közölte: Ottawa azért döntött a támogatások újraindítása mellett, hogy azonnali segítséget nyújthasson a szükséget szenvedő palesztinoknak, ám szorosan együttműködik az ENSZ-szel az ügynökségre vonatkozó reformok felügyeletével kapcsolatban.
Míg Izrael súlyos hibának minősítette a két ország döntését, Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa „óvatos optimizmusának” adott hangot.
Stockholm és Ottawa azt követően függesztette fel az UNRWA-nak szánt segélyeket, miután izraeli vizsgálatok szerint a szervezet 12 munkatársa közreműködhetett a Gázai övezetet ellenőrző Hamász terrorszervezet Izrael ellen októberben végrehajtott támadásában.
Borítókép: A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael ellen indított október 7-i támadásakor megölt áldozatokról emlékeznek meg gyertyagyújtással a tel-avivi Dizengoff téren 2023. október 14-én. A többfrontos támadás következtében több mint 1300 ember életét vesztette Izraelben (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Franciaországban elszabadult a pokol: zavargások sodorják káoszba a fővárost + videó
Országszerte több mint egymillió résztvevőt és 181 letartóztatást jelentettek.

Charlie Kirk születésnapja nemzeti gyásznap lett Amerikában
A szenátus egyhangúlag elfogadta a javaslatot.

Az online platformok a radikálisok új játszóterei?
A Tisza Párt is ezeket a felületeket használja.

A transzgender belga exminiszter nem utazik az Egyesült Államokba, mert fél Trumptól
A döntés hátterében Donald Trump elnök LMBTQ+ közösséget célzó politikája áll.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk