A 131 igen szavazattal, 29 ellenében és 11 tartózkodás mellett elfogadott jelentés szerint Koszovó tagsága az emberi jogi normák megerősítéséhez vezetne az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) való hozzáférés biztosításával.
A jelentés szerint a tagságnak lendületet kell adnia Koszovónak, hogy továbbra is előrelépjen az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megerősítése terén. Tagsága Koszovót abban is segítené, hogy megküzdjön a fennálló kihívásokkal, különös figyelemmel a kisebbségi közösségek jogainak jobb védelmére, valamint a kölcsönös bizalom, a megbékélés és a befogadás előmozdítására.
A szerb többségű önkormányzatok szövetségének létrehozása fontos lépés lenne a koszovói szerbek jogainak védelmében − jelentették ki.
Elismerve a kérelem példátlan körülményeit, tekintettel arra, hogy az Európa Tanács számos tagállama nem ismeri el Koszovót önálló államként, a parlamenti közgyűlés diplomáciai lépések megtételére, párbeszédre és kompromisszumra szólított fel. Felkérte továbbá az Európa Tanács Miniszteri Bizottságát annak biztosítására, hogy Koszovó tagsága ne sértse az egyes tagállamok Koszovó államiságával kapcsolatos álláspontját − tájékoztattak.
„A szégyen napja a kedd, amikor az Európa Tanács parlamenti közgyűlése megszavazta azt a jelentést, amely Koszovó Európa Tanácsba történő felvételéről szól” − hangsúlyozta Ivica Dacsics szerb külügyminiszter a voksolást követően kiadott közleményében.
A szerb diplomácia vezetője szerint a történelem során először fordul elő, hogy arra tesznek javaslatot felvegyenek-e valamit, ami nem is állam, emellett pedig nem is teljesíti a felvételi követelményeket az emberi és szabadságjogok terén.
Ellenkezőleg, már tizenegy éve megtagadja, hogy létrehozza a koszovói szerb önkormányzatok közösségét, ami a nemzetközi kötelezettségük, és a szerb nép ellen terrorpolitikát és etnikai tisztogatást folytat
− idézte a külügyminisztérium közleményét a szerbiai közszolgálati televízió.
A szerb külügyminiszter szerint a döntést a nemzetközi nagyhatalmak nyomására hozták meg, ezzel azonban magának az Európa Tanács és a nemzetközi jogrend alapjait ásták alá.
A területi egység milyen elvéről fognak a jövőben beszélni, ha éppen most sértették meg Szerbia területi egységét?
− tette fel a kérdést.