Nagyszabású interjúban vázolta fel világpolitikával és Európával kapcsolatos nézeteit Emmanuel Macron. A The Economist által közölt beszélgetésben szó esett az ukrajnai háborúról, Oroszország szerepéről, Európa állapotáról és a világ előtt álló legnagyobb aktuális kihívásokról is – szúrta ki a Mandiner.
Emmanuel Macron hajthatatlan: katonákat küldene Ukrajnába
A francia elnök szerint Európának be kell szállnia az orosz–ukrán háborúba.
Emmanuel Macron Paul Valery első világháború utáni szavait idézve figyelmeztetett: ma már tudjuk, a civilizációnk meghalhat. A francia elnök elmondta: Európa nem a legbiztonságosabb régió a világban, mégse fordított kellő erőforrásokat a védelemre és biztonságra, és mostanra egy veszélyesebb helyzetben találta magát. Emellett Európának gazdasági és technológiai kihívásokkal kell megküzdenie.
Macron szerint Európának újra fel kell építenie szuverenitását, stratégiai autonómiáját, függetlenségét, a nyersanyagok kitermelésétől az energiapolitikáig. Emellett a demokráciák válságával is szembe kell néznie Európának, ami kapcsán bomlasztó erők ronthatják a belső kohéziót.
Macron az interjúban újra megerősítette februári nyilatkozatát, hogy Európának be kell szállnia az orosz–ukrán háborúba,
abszolút fenntartja tézisét, miszerint szárazföldi csapatokat kell beküldenie az európaiaknak a háborús zónába.
– Mert ha ma nem vállalunk katonai konfliktust az oroszokkal, akkor az oroszok megtámadhatják a lengyeleket, litvánokat, másokat is – mondta Macron.
További Külföld híreink
Macron ezért ébresztőt akar fújni a partnereinek. Az interjúban a Kínával való pragmatikus kapcsolat fontosságát is hangsúlyozta a francia elnök. Macron szerint mostanáig néha túl sok dogmatizmust vittek bele a nemzetközi kapcsolatokba, és épp ezért most
üdvözölni akarja Hszi elnököt, hogy bevonják Kínát a legfontosabb globális ügyekben való részvételbe,
a kölcsönösség elvén alapuló gazdasági kapcsolatokba. Macron arról is beszélt, hogy 2017-ben, hatalomra kerülésekor és ma is optimista, de a világ sötétebb hellyé vált azóta.
Öregedtem, de nem veszítettem el a lelkesedésemet vagy a vasakaratomat
– fogalmazott az interjúban a francia elnök. Emmanuel Macron kitért arra is, hogy optimista, mert látja, hogy az európaiak végül mindig mozgásba tudják hozni Európát, és az európaiak a jövőben is magukra tudják vállalni a világ súlyát, ha ambiciózusabbak lesznek, mint mások.
Borítókép: Emmanuel Macron francia államfő kampánynyitó beszédet tart az európai parlamenti (EP- ) választásokra készülőben a párizsi Sorbonne Egyetemen 2024. április 25-én. Az EP-választásokat június 9-én rendezik Franciaországban. (Fotó: MTI/EPA pool/Christophe Petit Tesson)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÚj hírek érkeztek a merénylet áldozatául esett Ficoról
Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben – közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.
A brit hadsereg elvesztette harcászati képességeit
Nagy-Britannia egyáltalán nincs teljesen felkészülve arra, hogy egyedül vívjon meg egy teljes körű háborút – vetette fel egy tábornok, de felkészülnek a nagy háborúra.
Orbán Viktor rövid, egyértelmű üzenetet küldött: Zarándoklat a békéért
Instagram oldalán üzent a magyar kormányfő.
Gyilkoltak az orosz vadászpilóták
Az előretolt légi tüzérség jelentései szerint minden megadott célpontot sikeresen eltaláltak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Rengeten megyére azonnali figyelmeztetést adtak ki: pokoli, ami lecsap ránk mindjárt
Újabb autópálya építésével próbálkoznak meg a románok
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Szijjártó Péter nyilvánosságra hozta a vágatlan 444-es interjút + videó
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Megható búcsú: több ezer szurkoló sörét fizette a BL-döntős sztárfocista
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÚj hírek érkeztek a merénylet áldozatául esett Ficoról
Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben – közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.
A brit hadsereg elvesztette harcászati képességeit
Nagy-Britannia egyáltalán nincs teljesen felkészülve arra, hogy egyedül vívjon meg egy teljes körű háborút – vetette fel egy tábornok, de felkészülnek a nagy háborúra.
Orbán Viktor rövid, egyértelmű üzenetet küldött: Zarándoklat a békéért
Instagram oldalán üzent a magyar kormányfő.
Gyilkoltak az orosz vadászpilóták
Az előretolt légi tüzérség jelentései szerint minden megadott célpontot sikeresen eltaláltak.