A sajtótájékoztatót Orbán Viktor miniszterelnök kezdte meg.
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján hivatalos látogatáson hazánkban köszönhetjük a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-ping elnök urat. Húsz év telt el azóta, hogy legutóbb Kína elnöke ellátogatott Magyarországra. Az akkor még egy teljesen más világ volt. És talán nem is gondoltuk akkor, hogy mennyi változás történhet két évtized alatt
– fogalmazott a kormányfő.
Rámutatott: „Túl vagyunk egy emberéletek millióit követelő világjárványon. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy személyesen is megköszönjem az elnök úrnak a nagy bajban nyújtott komoly segítséget, amellyel rendkívül sok magyar ember életét menthettük meg.” Közölte, „két éve a háború árnyékában élünk és sohasem volt akkora kockázata egy nemzetközi, akár világméretű háborúnak, mint éppen most”. „Visszatekintve a 20 évvel ezelőtti világgazdaságra és világkereskedelemre, az semmiben nem hasonlít ahhoz, amiben ma élünk” – hangsúlyozta.
Orbán Viktor elmondta, akkor ugyanis még egy egyközpontú világrendben éltünk, „most pedig egy többközpontú világrendben élünk, és ennek az új világrendnek az egyik tartóoszlopa a Kínai Népköztársaság”.
„Az az ország, amely ma már meghatározza világgazdasági és világpolitikai folyamatok menetét. Magyarország mindig is baráti kapcsolatokat ápolt Kínával, amelynek szilárd politikai alapjai voltak” – fogalmazott. Orbán Viktor elmondta, „mindig is az egy Kína elvét vallottuk, mindig is a kölcsönös tisztelet alapján álltunk, mindig is úgy tekintettünk Kínára, mint egy baráti országra, és valóban nem is tudott úgy fordulni a történelem kereke, hogy a két ország szembekerült volna egymással”. Tudatta, a kínai–magyar együttműködés folyamatos, „megszakítatlan barátság hosszú évtizedeinek története”.
Az elnök úr látogatására különösen is szükségünk volt éppen most, amikor a szomszédunkban háború zajlik, és a világ azon vitatkozik, hogy vajon folytatni kell-e ezt a háborút, vagy inkább a béke melletti erőfeszítéseket tenni
– emelte ki Orbán Viktor Hszi Csin-ping látogatásának fontosságát.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!