Az Európai Tanács is elküldené Ursula von der Leyent

Már a hétfői informális EU-csúcson sem szeretnék, hogy megjelenjen az Európai Bizottság elnöke.

Forrás: V4NA2024. 06. 13. 14:50
Ursula von der Leyen feltett kézzel érkezhet a hétfői uniós csúcsra (Fotó: AFP/JOHN THYS)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 27 uniós állam- és kormányfő nagy többsége nem akarja, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke részt vegyen a hétfői brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozó összes tárgyalásán – írja a Die Welt című német lap. A német kereszténydemokrata politikus hivatalánál fogva tagja az Európai Tanácsnak, ezért joga van jelen lenni. Amikor azonban az általa eddig betöltött tisztség betöltéséről van szó, el kellene hagynia a termet – követelte sok résztvevő. Az informális vacsora középpontjában ugyanis az új uniós vezetés kérdése áll majd – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

 

Az újság kérdésére az Európai Bizottság ugyanakkor leszögezte, hogy Ursula von der Leyen a teljes programon részt fog venni.

Ez a hozzáállás azonban vitákhoz vezethet. Ráadásul egyes állam- és kormányfők valószínűleg követelni fogják, hogy a szociáldemokraták európai parlamenti választásokon induló csúcsjelöltje, a luxemburgi Nicolas Schmit is csatlakozzon hozzájuk, és ismertesse programját.

Ursula von der Leyen személye rendkívül megosztó lett a ciklus végére, hiszen ő az európai zöldmegállapodás megálmodója, amely a tagállamokat arra kényszeríti, hogy drága, a polgárokat terhelő klímavédelmi intézkedéseket hajtsanak végre. A koronavírus elleni vakcinák beszerzésével kapcsolatos kétes ügyletei és a gyógyszeriparral folytatott kommunikációjának nyilvánosságra hozatalát megtagadó magatartása szintén sebezhetővé teszi.

Ezért bizonytalan, hogy az Európai Néppárt uniós választásokon elért óriási eredménye ellenére is hivatalban maradhat. Az új bizottsági elnök minden bizonnyal az Európai Néppárt soraiból kerül ki. A kérdés már csak az, hogy az állam- és kormányfők megengednek-e Von der Leyennek egy második mandátumot.

Mint ismert, Ursula von der Leyen már elvesztette Németország támogatását. Olaf Scholz szociáldemokrata német kancellár és Pedro Sánchez spanyol baloldali kormányfő a szociáldemokraták főtárgyalói, ők nyilván a saját házuk tájáról szeretnének betuszkolni valakit az Európai Bizottság elnöki székébe. Éppen ezért az Európai Néppárt Donald Tusk lengyel baloldali miniszterelnökkel és görög kollégájával, Kiriákosz Micotákisszal az élen szállt be a tárgyalásokba. A görögről már hónapok óta az a hír járja, hogy ambíciói vannak arra, hogy maga is a bizottság elnöke legyen – írja a Junge Freiheit német lap.

Borítókép: Ursula von der Leyen feltett kézzel érkezhet a hétfői uniós csúcsra (Fotó: AFP/JOHN THYS)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.