Andrew Roberts legújabb könyvét, a Konfliktus: A hadviselés fejlődése 1945-től Ukrajnáig az amerikai David Petraeus tábornokkal közösen jegyzi. Erről a munkájáról beszélget Roberts egy több mint 80 perces interjúban Peter Robinsonnal a Hoover Intézet Szokatlan tudás (Uncommon Knowledge) című műsorában, ami a YouTube-on található.
„Két jellemző részletet ragadok ki most ebből a beszélgetésből, ami – mint cseppben a tenger – rávilágít az angolszász elit arroganciájára, önreflexióra való képtelenségére, kiválasztottságtudatának változatlanságára” – írja Schmidt Mária.
Irakról Roberts a következőt mondja:
A 2003. március 19-i Irak elleni légitámadást 24 órán belül szárazföldi invázió követte, ami minden várakozást felülmúlóan sikeres volt. Annak ellenére is, hogy nem minden a terv szerint alakult. De mégis, a művelet annyira sikeres volt, hogy Bagdad április 9-én el is esett. Hihetetlen három hét volt! Még Napóleon is megirigyelné. Szaddám rendszere megdőlt. Őt decemberben fogták el szülőfalujában, ahol egy földalatti vájatban rejtőzött el.
„A Bush-adminisztráció különböző okok miatt rendszerváltást akart Irakban, de felmerül a kérdés, különösen annak fényében, hogy a tömegpusztító fegyverek tekintetében a hírszerzési információk nem voltak helytállók, hogy Irak tényleg életveszélyes fenyegetést jelentett-e az USA számára, veszélyeztette-e nemzeti érdekeit?” – teszi fel a költőinek szánt kérdést Robinson.
Majd így folytatja: „Vajon nem követtek el háborús bűncselekményt azok, akik valós ok nélkül indítottak megsemmisítő háborút Irak ellen?”
Andrew Roberts válasza a következő:
Jó, de akkor még nem tudták. És ez a kulcs! Akkor azt hitték, hogy életveszélyes az iraki fenyegetés, és vannak tömegpusztító fegyvereik. Tiszta szívből hitték. Ez a magyarázata annak, hogy ez miért nem minősül gonosz cselekedetnek, és miért nem volt ez az amerikaiak részéről háborús bűncselekmény.
– érvel felettébb színvonalasan a vezető brit történész, akiből Boris Johnson 2022-ben főrendet csinált, és aki azóta Baron Roberts of Belgravia néven tagja a Lordok Házának.
Szóval egy igazi megkerülhetetlen szaktekintély, és mint ilyen, objektív, független és persze mérvadó. Jelenleg éppen a Stanford Egyetem Hoover Intézetének vendégkutatója, a New York-i Történelmi Társulat tagja stb. Szerzőtársa, akire a kérdés és a válasz is vonatkozik, David Petraeus tábornok 37 évig szolgált az amerikai hadseregben, ahol a legmagasabb posztokat töltötte be, többek között az afganisztáni és az iraki erők főparancsnoka is volt, hogy aztán 2011 és 2012 között a CIA igazgatója legyen.
A több mint egymillió iraki áldozatot követelő amerikai–brit háborús felelősség ezzel el is van intézve. Le van tudva. A 2003-as támadás óta eltelt több mint húsz évben Irak állami rendje még mindig nem állt helyre, intézményei romokban, lakói kilátástalan helyzetben. De mindez nem számít. A lényeg, ahogy mondja: a kulcs, hogy ők tiszta szívből hittek és ez felér egy felmentő ítélettel. Amit persze ők hirdetnek ki magukról, maguknak.
Ennyi.
Rajta kívül ugyanis mindenki tudta, hogy ez csak ürügy, és az USA hadseregében és az amerikai szolgálatok elitjében nyílt titok volt, hogy a külügyminiszternek azért kellett a mindenre kapható, szégyentelen brit hírszerzésre támaszkodnia, mert még a CIA sem volt hajlandó az általa előadott, teljesen légből kapott érvelést alátámasztani. Az interjú további részében a lord kifejti, hogy szerinte az amerikaiaknak kutya kötelességük hegemón pozíciójuk fenntartása, kerül, amibe kerül. Nekik, a briteknek és a haveri franciáknak a feladata kimerül abban, hogy rámutatnak a világ azon pontjaira, ahol az USA-nak be kell avatkoznia, helyt kell állnia.
„Különben is – érvel a lord – az orosz–ukrán háborúban is csak pénzt ad a Nyugat, és nem vért. Azt mások ontják.”
Érvelésének csúcspontja, amikor számonkéri az USA-tól és az Európai Uniótól (aminek a britek 2016 óta nem tagjai), hogy miért nem sajátították ki még mindig a zárolt orosz vagyont. Fő érve, hogy a háborús bűnös Putyin megölte politikai ellenfelét: Navalnijt. Igaz, hogy ettől a fake news-tól harsogott egy ideig a teljes nyugati média, de az még engem is meglepett, hogy egy magát valamire tartó hadtörténész ezt is kétkedés nélkül, tényként kezeli” – írja Schmidt Mária.
Azóta már a CIA is megerősítette, hogy Putyin nem ölette meg Navalnijt. De az interjú készítésének időpontjában már bejárta a sajtót az ukrán szolgálatok vezetőjének ezzel egybecsengő nyilatkozata.
Na most. A lord a legtekintélyesebb brit, sőt angolszász független-objektív hadtörténész, akinek beszédhelyzete – láss csodát – annak ellenére sem változott meg, hogy főrendként politikussá vált.
Ha Petraeus tábornok, mint szerzőtársa: Andrew Roberts, Belgravia lordja állítja róla, ilyen naiv, és ennyire hiszékeny, az gáz. Ha csak minket néz ennyire hülyének, az is őt minősíti. Nem azért akadtam fenn a lord szokásos brit arroganciáján, és háborúra uszító agresszivitásán, mintha lenne benne bármi váratlan vagy meglepő, csak azért, mert a háborús bűnös, és a népirtás fogalmának bunkósbotként való forgatása napi rutinná vált a köreikben. Ha elfogadjuk a lord érvelését, akkor Hitler sem követett el háborús bűncselekményt, mert feltételezhetően ő is tiszta szívből hitte, hogy a zsidók és a bolsevikok életveszélyt jelentenek a németek számára. És mint hallottuk: ez a kulcs. Ahogy Putyin is hiszi, hogy a NATO keleti terjeszkedése és Ukrajna NATO-tagsága fenyegetést jelent Oroszország számára. Lehet, hogy Lenin, sőt Sztálin is szívükből hitték, hogy milliók kiirtása forradalmuk érdekében jogos, sőt egyenesen kívánatos?
A bökkenő csak az, hogy egyikük sem angolszász.
Nekik tehát nincs bocsánat. Ahogy a védekező háborút folytató Netanjahunak sincs. De Tony Blairnek és Boris Johnsonnak persze van. Blairnek nem kell nemzetközi bíróság elé állnia Irakért, ahogy Johnsonnak sem azért, mert megakadályozta a 2022. tavaszi orosz–ukrán békemegállapodást.
„És persze az USA döntéshozóinak se semmiért. Mondjuk tehát ki: csak az angolszászok esetében számít mentőkörülménynek az állítólagos szívből jövő hit.”
