Egyre inkább terjed az erőszak a német vasútvonalakon

Két hónappal ezelőtt a Focus című német lap arról számolt be, hogy a türingiai helyi vonatokon gombamód megszaporodtak az erőszakos bűncselekmények. Az elkövetők közül akkoriban sokan menedékkérők voltak. A vasúti dolgozók arra panaszkodnak, hogy a veszélyhelyzet a mai napig nem javult.

2024. 07. 26. 5:20
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Figyelmeztetés a politikusoknak

A vasúti dolgozók egy petíciót is írtak, amelyben a tartományi kormányoktól és a szövetségi kormánytól is azt követelték, hogy tegyenek valami az ügyben, a helyzet ugyanis tarthatatlanná vált. Ez megtette a hatását, hiszen április végén és május elején két válságcsúcsra gyűltek össze az illetékesek, köztük a türingiai migrációs biztos, a vasút, a rendőrség, a belügyminisztérium, a közlekedési minisztérium és az államigazgatási hivatal képviselői.

Valamennyien arra jutottak azonban, hogy a regionális vonatokkal kapcsolatos biztonsági kérdések nem az adott szerv hatáskörébe tartoznak. Az egyes hatóságok régóta egymásra mutogatnak ebben az ügyben. Türingia tartomány azonban már most is támogat egyes vasúttársaságokat a biztonsági szolgáltatások finanszírozásában kiválasztott útvonalakon. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a kormány pénzt ad a vasúttársaságoknak, hogy azok több biztonsági őrt alkalmazhassanak a vonatszemélyzet és az utasok védelmére.

Borítókép: Egyre inkább terjed az erőszak a német vasútvonalakon (Fotó: AFP/DPA/Hannes P. Albert)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.