Elárulták saját szavazóikat

A Deep State ezzel két súlyos bűnt követett el az amerikaiak ellen – Szánthó Miklós Joe Biden visszalépéséről a Mandinernek nyilatkozott.

2024. 07. 22. 6:21
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Senkit nem ért váratlanul Joe Biden visszalépése a jelöltségtől. A Newsmax és az NBC még a bejelentés megközelítőleges időpontját is megírta péntek délután” - mondta el Szántó Miklós az Alapjogokért Központ főigazgatója.

„Az elnökjelölti vita óta mindenki tisztában volt azzal, amit a konzervatívok évek óta állítottak” - tette hozzá a főigazgató.

Joe Biden alkalmatlan arra, hogy betöltse az USA elnöki tisztjét. 

„Csupán azért maradhatott versenyben az újraválasztásért, mert a demokraták vezetése és a fősodratú liberális média, lánykori nevükön a deep state, közös erővel az utolsó utáni pillanatig titkolni igyekezett a nyilvánvalót – fejtette ki álláspontját a Mandinernek a főigazgató.

„A Deep State ezzel két súlyos bűnt követett el az amerikaiakkal szemben: egyrészt, megfosztották a választókat attól a joguktól, hogy – az USA hagyományainak megfelelően – az előválasztások során ők döntsenek Joe Biden utódjáról. A demokrata vezetés minden olyan jelöltet ellehetetlenített, aki Joe Biden ellen eséllyel léphetett fel, pedig pontosan tudták, hogy az elnök egészsége rohamosan romlik. Ezzel elárulták saját szavazóikat. Másrészt tarthatatlan az a helyzet, hogy a nyugati világ legerősebb hatalmát egy olyan ember vezesse, akinek szellemi és fizikai egészsége nem teszi lehetővé, hogy megbírkózzon az egyre veszélyesebb világunk fokozódó kihívásaival. Ráadásul a mai napon Joe Biden csupán a jelöléstől lépett vissza. Az alkotmány szerint januárig, vagyis még egy fél évig az USA elnöke – katonai főhatalom birtokosa – egy olyan személy lesz, akiről mindenki – a nyugati világ ellenségei is – pontosan tudja, hogy az ország nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti” – mondta el Szánthó Miklós.

Bárki lépjen is Joe Biden helyébe, ennek az elitnek a jelöltje lesz, nem a szavazóké, akiket nemes egyszerűséggel kiforgattak a döntés jogából.

Szánthó szerint „a washingtoni mocsár legfontosabb érdeke a háború folytatása, tulajdonképpen mindegy, hogy kire esik a választásuk. Amerikának – és a világnak – egyetlen esélye van a békére: Donald Trump. Magyarként is az ő sikerében kell bízzunk, hiszen az általa vezetett republikánus tábor tisztában van azzal, hogy az USA, Európa, Ukrajna és az egész világ érdekébe a háború lezárását és a fenntartható béke elérését kell állítani. Orbán Viktor és a magyar kormány ebben erős partnere lesz az új Fehér Háznak, hisz a kezdetektől ezt az álláspontot képviselik. A magyar kormányfő az egyetlen európai vezető, aki ezért aktívan tesz is. Legutóbb a békemisszió során.”

Bortókép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója (Fotó: Kurucz Árpád)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.