Németh Zsolt: Tiltakozni kell az erőszak és az agresszivitás eszkalációja ellen

Tiltakozni kell az erőszak és az agresszivitás eszkalációja ellen – mondta Németh Zsolt szerdán Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közéleti programjainak megnyitóján.

Forrás: MTI2024. 07. 24. 11:10
Tusványos Fotó: Veres Nándor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy fogalmazott: dráma, hogy megtörténhetett, hogy előre megfontolt ideológiai és politikai szándékkal rálőhettek az amerikai elnökjelöltre, Donald Trumpra, és néhány héttel korábban ugyanúgy rálőttek Robert Fico szlovák miniszterelnökre.

Az erőszak és az agresszivitás eszkalációja megköveteli, hogy demonstráljanak, tiltakozzanak ez ellen. Ez elfogadhatatlan és szembemegy mindazzal, amiért 33 éve elindították Tusványost

 – rögzítette a fideszes politikus.
Kitért arra is, hogy az Európai Parlamentben létrejött egy olyan többség, amely lábbal tiporja az EP alapvető eljárási szabályait, egyúttal lehetetlenné téve a pozíciók mandátumarányos elosztását.
Kijelentette: tiltakozni kell a konfrontáció, az eljárási szabályok lábbal tiprása ellen, ki kell állni a kooperáció, az együttműködés, a dialógus mellett. 

Mi egy ilyen országot és egy ilyen Európát szeretnénk építeni, ahol a különféle gondolkodásmódok, szempontok, politikai megközelítések megférnek egymás mellett – fogalmazott Németh Zsolt, aláhúzva, kritikai gondolkodás nélkül nem lehet normális politikát, normális demokráciát építeni.

Örömét fejezte ki, hogy ellenzéki képviselők, vezető román politikusok elfogadták a meghívást a szabadegyetemre, és számtalan náció képviselői jelen vannak.

A bizottsági elnök szerint fontos, hogy magukkal szemben is gyakorolják a kritikai gondolkodást, mint mondta, az visz előre, ha maguknak is képesek kérdéseket feltenni. Összegzése szerint nehéz kérdésekre kell megfelelő válaszokat találni, és az egyetlen, ami nem segít ebben, az az agresszivitás, a pisztolylövés vagy az eljárási szabályok semmibe vétele.

Kitért arra is, hogy jobboldali előretörés szemtanúi vagyunk, erről szóltak az európai parlamenti és a nemzeti választások, erről szólnak az utóbbiak a jövőben is. Kulcsfontosságú, hogy létrejött egy pálya, és ennek a pályának a bemozgása lesz az egyik legfontosabb feladatuk. Jelenleg a Patrióták Európáért a harmadik legerősebb frakció az EP-ben – mutatott rá, és Illyés Gyula író gondolatait idézte, miszerint a nacionalizmus jogot sért, a patriotizmus pedig jogot véd.

Úgy értékelt, valóban jobb pályán vannak, mint az előző időszakban voltak, és a jobb pálya a jobboldali politikai családok közösségét jelenti. Szólt arról is, hogy a szomszédunkban zajló háború mellett a Közel-Keleten is háború zajlik, és kiemelte: proaktív politikával elébe kell menni, és mindent meg kell tenni, hogy ezeknek véget vessenek. Rámutatott: a nemzetközi jog mentén kívánnak ennek érdekében fellépni. 

Tudják, hogy komoly falakba ütköznek folyamatosan az elkötelezettségükkel, de senki sincs abban a morális helyzetben, hogy Magyarországnak az I. és II. világháborúban elszenvedett veszteségei után felrója a békepolitikáját, a béke melletti elkötelezettségét. Hangsúlyozta azt is, készülni kell a háború utáni helyzetre, új helyzet van és teljesen új helyzet lesz a háborút követően.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a megnyitón kiemelte: 33. alkalommal lehetnek jelen Tusványoson. A magyar kormány tevékenységének középpontjában az elmúlt 14 évben a nemzetpolitika állt. Minden intézkedést az egységes nemzetpolitikai szemlélet alapján hoztak meg – rögzítette, és reményét fejezte ki, hogy ez az uniós soros elnökség most zajló féléve alatt is így lesz.
Kitért arra is, hogy nagyon sok nemzetpolitikai intézkedés alapgondolata született Tusványoson az elmúlt években. Példaként említette a Határtalanul programot, az oktatási-nevelési támogatást, a magyar állampolgárságot. Ezekre mind-mind nagyon büszkék lehetünk – mutatott rá.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke úgy fogalmazott: egy drámaian változó világban egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenézni és egyre nagyobb energiát kell mozgósítani, hogy önmaguk maradjanak. 

Az alapértékek egyre inkább védelemre szorulnak, és egyre nehezebb ennek a feladatnak eleget tenni. Ezek az értékek egyáltalán nem maguktól értetődőek a mai világban – jegyezte meg. Tusványos arra törekszik, hogy a béke szigete legyen és támpontokat adjon, hogy a béke eljöhessen – hangsúlyozta.

Butyka Zsolt, Tusnádfürdő polgármestere közölte: büszkék arra, hogy otthont adhatnak a rendezvénynek. A polgármester beszámolt az elmúlt időszak fejlesztéseiről, és kitért arra egyebek között, hogy a magyar kormány támogatásával készül az új óvoda, és egy új szippantós autót is szolgálatba tudtak állítani.
David Campanale a Bálványosi Nyári Szabadegyetem alapítója arról beszélt, hogy a szabadságot nem szabad készpénznek venni, és szolidaritást kell vállalni azokkal, akik ennek érdekében tesznek és ezért fellépnek.

Ma már a bal- és jobboldali elkülönítés hibás paradigmának számít

– állapította meg. Nem az számít, ki a bal- és ki a jobboldali, hanem az, hogy ki áll a jó és ki a rossz oldalon. Rámutatott:

a keresztény gondolatok, a keresztény identitás alapján a demokrácia reformjára van szükség.

Kitért arra, hogy Tusványoson évek óta azt beszélik át, hogy milyen irányvonalat szeretnének követni, milyen társadalmat szeretnének. A megnyitón áldást mondott Bakcsy Gábor, Tusnádfürdő református lelkipásztora, Biró Attila, a Tusnádfürdői Leányegyházközség unitárius lelkésze és Bilibók Géza tusnádfürdői plébános.

Borítókép: Résztvevők érkeznek a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborba (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2024. július 23-án. (Fotó: MTI/Veres Nándor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.