Salvini azt is elárulta, mérlegelik a szükséges dokumentumok előkészítését, de egyelőre a csatlakozás tűnik a leghelyesebb útnak. Az olasz lapok szerint a patrióták összefogása az unió jobbra tolódását segíti, s ezáltal a jobboldal hatékonyabban tud majd fellépni a brüsszeli háborúpárti elittel szemben. Az AdnKrnos hírügynökség azt hangsúlyozza: Orbán Viktor, Herbert Kickl – az Osztrák Szabadságpárt párt elnöke – és a cseh Andrej Babis valódi célja, hogy a Patrióták Európáért a legerősebb jobboldali erő legyen az Európai Parlamentben. Sajtóelemzések szerint a Giorgia Meloni által vezetett Konzervatívok és Reformerek pártcsalád gyengülését is eredményezheti az új hazafias csoport létrejötte.
Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek így komolyabb befolyása és nagyobb beleszólása lehet az európai ügyekbe.
A baloldali lapok előszeretettel állítják szembe egymással a Meloni vezette Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsaládot és a születőben lévő patriótákat. Figyelmen kívül hagyják, hogy a múlt héten mind a magyar, mind az olasz miniszterelnök közös sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy még akkor is, ha külön pártcsaládokba szerveződnek, ugyanazokért a célokért fognak küzdeni az uniós intézményekben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!