Az új ukrán külügyminiszter máris Washingtonnak jelentett

Antony Blinken amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetést folytatott Andrij Szibiha frissen kinevezett ukrán külügyminiszterrel.

Forrás: MTI2024. 09. 07. 7:16
Andrij Szibiga ukrán külügyminiszter 2024. szeptember 5-én Kijevben (Fotó: AFP)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője elmondta: a két külügyminiszter a kétoldalú kapcsolatokról egyeztetett, és a telefonbeszélgetés során Anthony Blinken jelezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is segítséget nyújt Kijevnek katonai, gazdasági és humanitárius téren, valamint az ukrán gazdaság helyreállításában. 

Dmitro Kuleba előző ukrán külügyminiszter szerdán nyújtotta be lemondását egy nagyszabású kormányátalakítás részeként. 

Az ukrajnai kormányválságban korábban öt másik miniszter és miniszterelnök-helyettes, valamint az állami vagyonkezelő vezetője kérte felmentését a parlamenttől, amely csütörtökön ezt jóvá is hagyta.

Volodimir Zelenszkij államfő szerint a személycserékre Ukrajna kormányának megerősítése érdekében van szükség. 

Az ősz rendkívül fontos lesz. Állami intézményeinket meg kell erősíteni olyan módon, hogy Ukrajna el tudjon érni minden szükséges eredményt

– mondta az ukrán elnök.

Borítókép: Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter 2024. szeptember 5-én Kijevben (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.