Alexander De Croo belga miniszterelnök szerint a katolikus egyháznak többet kell tennie az évtizedeken átívelő, gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények jóvátételéért, közölte a Politico brüsszeli hírportál.
Belgiumba látogatott Ferenc pápa, nem mindenki örült
Alexander De Croo belga miniszterelnök a Ferenc pápával való találkozója során felszólította a katolikus egyházat, hogy tegyen konkrét lépéseket a papok által elkövetett szexuális visszaélések ügyében.

A szavak önmagukban nem elegendőek, konkrét lépéseket kell tenni
– mondta Alexander De Croo a brüsszeli Laeken kastélyban. De Croo szokatlanul nyers megjegyzéseit Ferenc pápának címezte, akinek a belgiumi látogatását beárnyékolja a katolikus egyház szexuális visszaélésekkel kapcsolatos botránya. Több flamand politikus bojkottálta a pénteki találkozót a pápával, mondván, hogy az egyház nem tesz eleget a probléma megoldása érdekében.
Az áldozatokat meg kell hallgatni. Nekik kell a középpontban lenniük. Joguk van az igazsághoz. El kell ismerni a rossz tetteket és igazságot kell szolgáltatni
– mondta a belga miniszterelnök. Hozzátette, hogy ez szükséges lépés a bizalom visszaszerzésében. A katolikus egyház által elkövetett szexuális visszaélések Belgiumban 2023-ban tárultak a nyilvánosság elé, miután egy dokumentumfilm rávilágított a bántalmazott emberek traumatikus élményeire. A filmkészítő a héten a Politicónak nyilatkozva elmondta:
Mindennapos, hogy az áldozatok felhívnak engem és a dokumentumfilm társalkotóját, mert nagyon idegesek, megint szoronganak, dühösek. Nehéz időszakon mennek most keresztül
– mondta Daniëls, majd hozzátette, ez egy nagyon-nagyon furcsa hét. Ferenc pápa is kitért az egyházat érintő esetekre, szégyennek nevezte a gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaéléseket, és határozott vizsgálatot, illetve az áldozatok meghallgatását sürgette.
Ferenc pápa csütörtök este érkezett a belga fővárosba. Az utazása során Leuvenbe is ellátogat, az ottani katolikus egyetem alapításának közelgő 600. évfordulójára.
A különböző emberek és közösségek közötti békés együttélést és Belgium ennek megvalósítására tett kísérletét méltatta Ferenc pápa pénteken Brüsszelben, ahol Fülöp belga király és Matild királyné fogadta audiencián az egyházfőt.
A laekeni királyi kastélyban elmondott beszédében Ferenc pápa kiemelte Belgium földrajzi elhelyezkedését, amely, mint mondta, híddá teszi Európa népei között, és magától értetődően válik az európai intézmények székhelyévé.
Belgium kicsi, mégis hatalmas; mintha a dobogó szíve lenne ennek a mi nagy szervezetünknek
– fogalmazott az egyházfő, kiemelve, hogy e híd kultúrákat köt össze és párbeszédeket kezd. – Egy ilyen híd rendkívül fontos a béke felépítéséhez – tette hozzá. – Belgium történelme arra szólítja Európát, hogy térjen vissza az útjára, fedezze fel újra valódi identitását, és ismét fektessen be a jövőbe, nyitva az élet és a jövő felé a demográfiai tél és a háború gyötrelmeinek leküzdésével – fogalmazott. Figyelmeztetett: a békét sosem lehet örökre megszerezni, megtartása örökké tartó, fáradhatatlan küzdelem, amelyhez nagy türelem szükséges.
Borítókép: Ferenc pápa Brüsszelben (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egy szempillantás alatt robbant fel egy teherautó a kertvárosban + videó
Egy ház biztonsági kamerája rögzítette a hatalmas robbanást a békés kertvárosban.

Betiltott médiumok: így működik a sajtószabadság Ukrajnában
Az intézkedések a sajtószabadság kérdését is felszínre hozták.

Újabb szankciókat sürgetnek
Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadási hullámára további nyugati szankciókkal kell válaszolni – mondta Johann Wadephul német külügyminiszter az ARD közszolgálati műsorszolgáltatónak vasárnap adott interjújában.

Medvegyev komolyan megfenyegette Ukrajnát és nyugati szövetségeseit
Szinte egész Ukrajnát orosz védelmi pufferzónaként jelölte meg.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Így köszöntötte Bódi Guszti Bódi Margót: „Legyünk még együtt 30 évig!”

Pottyondy Edina bedöntötte a teljes baloldalt, Magyar Péterrel együtt

Rend a fagyasztóban: az Aldi készlete nyugdíjba küldi a tejfölösdobozokat

European Pravda: az Unió Magyarországot megkerülve folytatna tárgyalásokat Ukrajna EU-s csatlakozásáról + videó

Elképesztő, mi történik a várandós Vajna TImi házánál

Sajtóklub - Trükkös megoldással tiltaná be az orosz gáz importját Brüsszel + videó

Egy szempillantás alatt robbant fel egy teherautó a kertvárosban + videó

Ez az akciós Lidl-termék megkönnyíti a nagycsaládos hétköznapokat!

Akkora orosz támadás indult, hogy a NATO-gépeket is bevetették + videó

Megtámadták Vlagyimir Putyint

Szoboszlai nagy pillanata, ezek a felvételek bejárják a világot + videók

Putyin olyant tett, amitől Zelenszkij felrobban majd
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Egy szempillantás alatt robbant fel egy teherautó a kertvárosban + videó
Egy ház biztonsági kamerája rögzítette a hatalmas robbanást a békés kertvárosban.

Betiltott médiumok: így működik a sajtószabadság Ukrajnában
Az intézkedések a sajtószabadság kérdését is felszínre hozták.

Újabb szankciókat sürgetnek
Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadási hullámára további nyugati szankciókkal kell válaszolni – mondta Johann Wadephul német külügyminiszter az ARD közszolgálati műsorszolgáltatónak vasárnap adott interjújában.

Medvegyev komolyan megfenyegette Ukrajnát és nyugati szövetségeseit
Szinte egész Ukrajnát orosz védelmi pufferzónaként jelölte meg.