Szlovénia kormánya megerősítette, hogy Marta Kos lesz a következő európai biztosjelölt, miután Tomaz Vesel visszalépett. Ursula von der Leyen eközben több kisebb tagállamot is arról próbál meggyőzni, hogy inkább női jelöltet küldjön a pozícióra – közölte a Politico brüsszeli hírforrás.
Kiderült, hogy ki váltja Szlovénia férfi biztosjelöltjét
Marta Kos lesz Szlovénia új biztosjelöltje. A hír azt követően érkezett, hogy Tomaz Vesel pár napja bejelentette visszalépését, mivel elmondása szerint nem találta a közös hangot Ursula von der Leyen elnökkel.

Sajnos Ursula von der Leyen és én nem osztjuk ugyanazt az elképzelést az Európai Bizottság működéséről, ezért úgy döntöttem, hogy a Szlovén Köztársaság érdekében visszalépek
– közölte Vesel pénteken.
Ezzel a döntéssel a női jelöltek száma tízre emelkedett, Ursula von der Leyent nem számítva. Összesen huszonhét biztosból áll majd a csapat.
Kos, aki korábban nagykövetként is tevékenykedett, és Robert Golob miniszterelnök Szabadság Mozgalom pártjának korábbi alelnöke volt, két évvel ezelőtt elhatárolódott Golobtól, miután rövid ideig a párt elnökjelöltjeként tevékenykedett. Állítólag az év elején visszautasította, hogy ő legyen a biztosjelölt. Ám most úgy tűnik, hogy a kettőjük közötti kapcsolat rendeződött.
További Külföld híreink
Borítókép: Marta Kos (Fotó: AFP/Jure Makovec)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa
A mostani megállapodás szerint az elmenekült polgári lakosságnak lehetővé teszik, hogy biztonságban hazatérjen.

Meglepő kijelentést tett az iráni elnök
Maszúd Peszeskján szerint az Egyesült Államok, Izrael és európai országok „totális háborút” folytatnak hazája ellen.

Elítélte az Afrikai Unió, hogy Izrael független államként ismerte el Szomáliföldet
Szomáliföld 1991-ben egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szomáliától. Mindeddig egyetlen más ország nem ismerte el független államként.

Fontos bejelentésre vár Izrael
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa
A mostani megállapodás szerint az elmenekült polgári lakosságnak lehetővé teszik, hogy biztonságban hazatérjen.

Meglepő kijelentést tett az iráni elnök
Maszúd Peszeskján szerint az Egyesült Államok, Izrael és európai országok „totális háborút” folytatnak hazája ellen.

Elítélte az Afrikai Unió, hogy Izrael független államként ismerte el Szomáliföldet
Szomáliföld 1991-ben egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szomáliától. Mindeddig egyetlen más ország nem ismerte el független államként.

Fontos bejelentésre vár Izrael
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!