A Hezbollah túltette magát az izraeli csapásokon

A Hezbollah már túllépett az Izrael által okozott „fájdalmas csapásokon" – jelentette ki kedden Naim Kasszem sejk, a libanoni síita szervezet főtitkár-helyettese.

Forrás: MTI2024. 10. 08. 13:54
Naim Kásszem látható, amint beszédet mond egy ismeretlen helyről 2024. október 8-án
Naim Kásszem látható, amint beszédet mond egy ismeretlen helyről 2024. október 8-án Fotó: Al-Manar Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kasszem az Iránból támogatott Hezbollah és Izrael közötti fegyveres konfliktust olyan háborúhoz hasonlította, amely arról szól, hogy melyik fél sírja el magát előbb, és szerinte nem a Hezbollah lesz az. Hozzáfűzte: a szervezet egyévnyi harc után is megőrizte képességeit, írta a MTI.

Az izraeli hadsereg kedden tudatta, hogy légiereje bejrúti támadásában az előző este likvidálta Szuhail Husszein Husszeinit, a síita milícia logisztikai főnökét, főhadiszállásának vezetőjét. Ez a katonai központ a felelős egyebek között a fegyverek átadásáért Irán és a Hezbollah, valamint a fegyverek elosztásáért a Hezbollah egységei között. 

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter (Fotó: AFP/John Macdougall)

Mindeközben Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter kedden megtorlást ígérve óva intette Izraelt attól, hogy bármilyen támadást indítson az iszlám köztársaság ellen, válaszul a zsidó állam ellen egy héttel ezelőtt indított nagyszabású iráni rakétatámadásra. 

Aragcsi a nap folyamán Szaúd-Arábiába repül, majd további más Öböl menti, az iráni–izraeli konfliktusban semlegességet hirdető és szintén jelentős energiaexportőrként számontartott országba is ellátogat, hogy a közel-keleti válságról értekezzenek. 

„Folytatódik a párbeszéd a térségbeli fejleményekről annak érdekében, hogy megakadályozzuk a cionista rezsim Libanonban elkövetett szégyentelen bűntetteit, amelyek a gázai bűntettek folytatását jelentik […] Arra törekszünk, hogy a régió országai együtt lépjenek fel a brutális libanoni támadások leállításáért” – fogalmazott az iráni állami médiában a tárcavezető.

Borítókép: Naim Kasszem beszédet mond egy ismeretlen helyről 2024. október 8-án (Fotó: AFP/al-Manar)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.