A francia csendőrség, valamint az olasz és a svájci rendőrség október 14-én felszámolta azt a nemzetközi bűnszervezetet, amelynek tagjai oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel (OEM) ellátott, francia eredetűnek álcázott borokat hamisítottak Olaszországban. A bűnözői csoport a hamisított terméket francia vörösborként palackozták, majd tisztességes borkereskedőkön keresztül értékesítették a világ minden táján.
Tizenötezer euróba került a bor, gyanús is lett az Europolnak
Borhamisítókat állítottak elő Olaszországban, a szervezett bűnözői csoport tagjai maguk gyártotta címkékkel ellátott, kiemelt termőterületről származó, Grand Cru jelölésűnek beállított borokat értékesítettek palackonként akár 15 ezer euróért (mintegy hatmillió forint) Európa-szerte – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol kedden.

Összesen tizennégy házkutatást tartottak Torinóban és Milánóban, a csoport hat tagját előállították. A hatóságok nagy mennyiségű borkészletet is foglaltak, amelyek között hamisított, kiemelt termőterületről származó, Grand Cru jelöléssel ellátott palackozott borok voltak. Emellett bormatricákat, a palackok lezáráshoz használt viaszt, a palackok újratöltéséhez szükséges technikai eszközöket, valamint különböző luxuscikket és elektronikus berendezéseket is lefoglaltak 1,4 millió euró (560 millió forint) értékben. Emellett több mint százezer euró készpénzt, valamint dokumentumokat koboztak el.
Részleteket ismertetve elmondták, a bűnözői csoport leleplezéséhez egy korábban felszámolt borhamisító társaság által alkalmazott módszer ismerete vezetett. A nagy értékű tételeknek beállított palackokon végzett vizsgálatok, valamint a dugók és címkék tanulmányozása feltárta ugyanis, hogy a csoport milyen technikákat alkalmazott a kiváló minőségű francia boroknak álcázott termék hamisítására, valamint azok értékesítésére.
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.

Magyar Levente: A valós helyzet az, hogy egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.

Zelenszkij megerősítette, hogy folytatódik a fegyverszállítás
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.

Donald Trump döntést hozott az illegális bevándorlókról
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk