Brutális robbantás, gyerekek is meghaltak a pokolgépes merényletben

Hét ember, köztük öt kisgyerek életét vesztette pénteken Pakisztánban egy pokolgépes merényletben, az ország délnyugati részén – közölték a helyi hatóságok.

Forrás: MTI2024. 11. 01. 10:48
Több áldozata is volt a brutális pakisztáni robbantásnak (Forrás: X)
Több áldozata is volt a brutális pakisztáni robbantásnak (Forrás: X)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A robbantás célpontjai rendőrök voltak, akik a járványos gyermekbénulás elleni oltási kampányban részt vevő egészségügyi dolgozókat kísérték a Beludzsisztán tartománybeli Másztung város központi piacán. A detonáció egy lányiskola épülete közelében történt, emiatt az áldozatok között volt öt kislány is, továbbá egy rendőr és egy piaci árus. 

Mohszin Nakvi pakisztáni belügyminiszter elítélte a „brutális támadást, amelynek ártatlan gyerekek lettek az áldozatai", és azt ígérte, nem kegyelmeznek az elkövetőknek. A támadásért egyelőre egy csoport sem vállalta a felelősséget. 

Pakisztánban az utóbbi időben egyre több járványos gyermekbénulásos megbetegedést jelentenek: az év eleje óta legkevesebb 41 fertőzött gyereket regisztráltak, ami drámai növekedés az utóbbi három év adataihoz képest. Hétfőn mintegy 405 ezer embert mozgósítottak országszerte, hogy egy hét leforgása alatt 45 millió gyerekhez juttassák el a vírus elleni vakcinát. A kampány segítői házról házra járnak, hogy meggyőzzék a családokat a kétdózisú, orális vakcina beadásának fontosságáról. 

Pakisztánban rendszeresen érik erőszakos támadások azokat az egészségügyi csapatokat, amelyek tagjai oltást akarnak beadni a gyerekeknek a poliovírus ellen. Az év eleje óta ezeknek a támadásoknak 16 halálos áldozata volt. A helyiek sok helyen még mindig úgy vélik, az oltókampány nyugati összeesküvés annak érdekében, hogy sterilizálják a gyerekeket. 

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a vírus terjedésének megállításához arra lenne szükség, hogy a tíz év alatti gyerekek 90 százaléka megkapja a vakcinát.

Borítókép: Több áldozata is volt a brutális pakisztáni robbantásnak (Forrás: X)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.