Az ország nappali intézetei túlzsúfoltak, jelenleg állandóan jóval száz fő feletti fogva tartott kiskorúval működnek. Ahogyan az igazságszolgáltatás vagy a szociális szolgálatok kiengedik őket, szinte azonnal újabb gyermekbűnözők érkeznek – írja a Samnytt svéd hírportál.
Kiemelik, ez a szám drámai növekedést jelent az elmúlt években, hiszen 2017-ben a fiatal bandabűnözők nappali központjában csupán néhány tucat főt tartottak fogva.
Ez az adat is jól mutatja, hogy a szervezett bűnözés egyre jobban behálózza Svédországot. Tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a szervezett bűnözés olyannyira megerősíti befolyását a svéd társadalomban, ahogyan azt a maffia tette Olaszországban.
A maffia évtizedeken át mérgezte az olasz társadalmat, és a bevándorlás révén Svédország is ugyanebbe a helyzetbe kerülhet
– erre a következtetésre jutott Carina Gunnarson, az Uppsalai Egyetem politikatudományi docense, a Svéd Védelmi Kutatóintézet (FOI) munkatársa jelentésében.
„Gyakran kérdezik tőlem, hogy Svédországban is van-e maffia, mint Olaszországban. A válaszom az, hogy nagy hasonlóságok figyelhetők meg és hasonló munkamódszerek is vannak” – mondta egy szemináriumán, amelyet a Dagens industri kiemelt.
Példákat hozott a hulladékgazdálkodásban, az építőiparban, valamint a segítségnyújtásban és az otthoni ápolásban elkövetett bűncselekményekre.
Gunnar Appelgren nyomozó felügyelő a södertäljei rendőrségtől, aki részt vett az önkormányzat több botrányának feltárásában, szintén megerősíti a helyzet súlyosságát és azt, hogy a bűnözők beszivárognak a testületbe.
Södertälje szempontjából láttunk már magas rangú embereket az önkormányzatnál, akiket vesztegetési bűncselekmények miatt elbocsátottak, láttunk már nagybankok közvetítőit, akiket vesztegetési bűncselekmények miatt ítéltek el, és láttunk már ingatlanügynököket, akiket szintén elítéltek
– mondta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!