„Miközben valamennyi szövetségese és partnere az orosz energiától való elszakadásra törekszik, Magyarország csak még erősebben támaszkodik arra – ez a politikai döntés különbözik Magyarország gyakorlatilag valamennyi, hasonló helyzetben lévő szomszédjától” – panaszkodott David Pressman, az Egyesült Államok leköszönő budapesti nagykövete. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is együtt fog működni szövetségesekkel és partnerekkel, hogy megfossza Oroszországot attól a képességétől, hogy hadigépezetét erősítse. Mint ismert, az Egyesült Államok szankciókat jelentett be a Gazprombank és a hozzá kapcsolódó szervezetek ellen, hogy tovább korlátozza Oroszországot abban, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszert használja fel ukrajnai háborújának finanszírozására.
Nem érkezett az orosznál jobb ajánlat
Nem kellett sokat várni a magyar kormány reakciójára. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyre tette a nagykövetet, aki a budapesti munkája során inkább helytartóként viselkedett, mintsem egy partner ország nagyköveteként.
Megbízható és versenyképes árú energiaforrást csak akkor ad fel egy állam, ha érkezik egy jobb ajánlat, márpedig Magyarország számára egyelőre nincs jó alternatíva az orosz energiahordozók kiváltására
– szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben. A tárcavezető a kereskedelmi ügyekkel foglalkozó európai uniós tanácsülést követő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy az energiamix összeállítása ezután is kizárólagos nemzeti hatáskör legyen.
Ezért visszautasítunk minden olyan kísérletet, amely befolyásolni akarja, hogy honnan, hogyan és kitől vegyünk energiahordozókat
– jelentette ki. – Ez nemzetbiztonsági és szuverenitási kérdés is. Az energiaellátás biztonsága a nemzetbiztonság része, és mi nem fogadunk el semmilyen beavatkozást az energiabiztonságról szóló kérdések megvitatásába – tette hozzá. Szijjártó Péter elégedettségét fejezte ki az Oroszországgal fenntartott energetikai együttműködéssel kapcsolatban.
Én a saját tapasztalataimról tudok beszélni, a másokéról nem. És elvárom, hogy mások se beszéljenek az enyémről. A mi tapasztalatunk pedig az, hogy Oroszország megbízható szállító, mindig megkaptuk a szerződéses mennyiséget, mindig azon az áron kaptuk meg, amin megállapodtunk, és mindig akkor, amikorra megállapodtunk
– sorolta.
Jobb ajánlat meg még nem érkezett. Se megbízható, se olcsó forrásra vonatkozó ajánlat nem érkezett
– fűzte hozzá.