Donald Trump: Amerika aranykora kezdődik

Donald Trump a győzelmi beszédében hangsúlyozta a határvédelem megerősítésének szükségességét, és történelmi jelentőségűnek nevezte az elnökválasztást. Trump külön köszönetet mondott családjának és szövetségeseinek, köztük alelnökjelöltjének, J. D. Vance-nek, valamint elismerő szavakkal méltatta Elon Musk és Dana White támogatását.

2024. 11. 06. 7:58
Donald Trump a családjával és a stábjával ünnepelt, miután megnyerte az amerikai elnökválasztást
Donald Trump a családjával és a stábjával ünnepelt, miután megnyerte az amerikai elnökválasztást Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Donald Trump a floridai West Palm Beachen lépett színpadra, ahol üdvrivalgás fogadta az Egyesült Államok következő elnökét.

Ez valóban az Egyesült Államok dicső korszaka lesz

– jelentette ki Trump az eredményvárón. A republikánus jelölt hozzátette, hogy az országot meg kell gyógyítani, és ki kell javítani az összes hibát, amelyet a Biden–Harris-kormányzat elkövetett.

Van egy országunk, amelynek segítségre van szüksége. Rendbe hozzuk a határvédelmet. Ma este okkal írtunk történelmet

– emelte ki Trump, aki szerint a Make America Great Again, vagyis a „Tegyük újra naggyá Amerikát” mozgalom olyan akadályokat győzött le, amelyeket senki sem tartott lehetségesnek.

Ez egy csodálatos győzelem az amerikai népnek, amely lehetővé teszi számunkra, hogy Amerikát újra naggyá tegyük

– fogalmazott győzelmi beszédében Donald Trump, majd hozzátette:

Minden egyes nap, minden egyes lélegzetemmel harcolni fogok önökért. Addig nem nyugszom, amíg meg nem kapjuk azt az erős, biztonságos és virágzó Amerikát, amelyet gyermekeink megérdemelnek, és amelyet önök is megérdemelnek.

 

A család az első

Trump köszönetet mondott feleségének, Melaniának, First Ladynek nevezte, és köszönetet mondott a gyermekeinek is.

Amerika példátlan és erőteljes felhatalmazást adott nekünk

– jelentette ki Trump, utalva arra, hogy pártja visszakapta a szenátust a Demokrata Párttól. Donald Trump ezután színpadra hívta alelnökjelöltjét, J. D. Vance-t, aki úgy fogalmazott:

Nos, elnök úr, nagyra értékelem, hogy megengedte, hogy csatlakozzam önhöz ezen a hihetetlen utazáson. Köszönöm a belém vetett bizalmát. És úgy gondolom, hogy az Amerikai Egyesült Államok történetének legnagyobb politikai visszatérésének lehettünk tanúi.

Donald Trump ezután Elon Muskot hívta a színpadra. Az elnökjelölt azt mondta, Musk egy igazán szuper fickó, egy valódi zseni. Megjegyezte, hogy nincs sok hozzá hasonló ember, ezért meg kell védeni az olyan szuperzseniket, mint Elon Musk, aki mellesleg rengeteg életet megmentett már a technológiájával.

Dana White, az Ultimate Fighting Championship (UFC) főnöke is a színpadra érkezett, aki arról beszélt, hogy Trumpot nem lehet megállítani, ha egyszer beindul a gépezet. 

Folyton csak előre tekint, soha nem adja fel, ezért megérdemli a győzelmet

– emelte ki White. Emlékezetes, ő volt az, aki idén bemutatta Trumpot a republikánus nemzeti konvención, néhány nappal azután, hogy megsebesült egy merénylet során.

Donald Trump végül köszönetet mondott az ijfabbik Robert F. Kennedynek is, mondván, hogy a volt demokrata elnökjelölt segíteni fog abban, hogy Amerika újra egészséges legyen. – Ő egy nagyszerű fickó, és tényleg komolyan gondolja, hogy még véghez akar vinni néhány dolgot, és mi hagyjuk, hogy nekilásson – szögezte le az Egyesült Államok következő elnöke.

Beszédében Trump nemcsak a következő négy évről és az előtte álló feladatokról beszélt, de arról is, hogy egy olyan korszak kezdődött el, amelyben az Egyesült Államokat kell újra naggyá tenni. Ráadásul – mivel a popular vote-ot is megnyerte – nem támadhatják a demokraták azzal sem, hogy a választási rendszer sajátossága miatt nyerte meg

– jelentette ki lapunk megkeresésére Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője.

Borítókép: Donald Trump a családjával és a stábjával ünnepelt, miután megnyerte az amerikai elnökválasztást (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.