Egy tóban bukkantak rá Tshey Bennett holttestére, Alabama államban – írja a Mirror. A nő az év elején a HollyHoodTV Skrippa Bootcamp című sorozatában szerepelt, amelyben egzotikus táncosok próbálták előrelendíteni a karrierjüket, később azonban a közönség már az eltűntként körözötek listáján láthatta viszont a nő fotóját.
Tóból húzták ki a rendőrök a valóságshow-sztár holttestét, rengeteg a gyanús körülmény
Dermesztő történet.

Az Escambia megyei seriff hivatala arról tájékoztatott, hogy az ügyben egy húszéves tengerészgyalogost letartóztattak, őt gyilkossággal vádolják. Willie Richard Ellingtonnak emellett gyermekpornográfia birtoklásának vádjával is szembe kell néznie. Úgy vélik továbbá, hogy a nőt Florida északnyugati részén gyilkolták meg, mielőtt a holttestét furcsa módon az ötven mérfölddel – nagyjából nyolcvan kilométerrel – arrébb található alabamai Mobile városa környékén akarták eltüntetni.
További Külföld híreink
A rendőrség szerint a tengerészgyalogos állítólag azután ölte meg az eltűnt realitysztárt, hogy a múlt pénteken délután négy óra körül találkoztak az Édes Álom nevű szállóban. Tshey prostituáltként dolgozhatott. A megyei seriff elárulta, hogy egy bejelentés vezette a hatóságokat a gyanúsítotthoz. A nő holttestét szerdán emelték ki a tóból.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!