Ideiglenesen telepítenék át a palesztinokat Gázából – pontosította a Donald Trump amerikai elnök tervéről szóló bejelentést Marco Rubio külügyminiszter a BBC tudósítása szerint.

Mint arról beszámoltunk, Donald Trump a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök látogatása kapcsán tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az Egyesült Államok átvenné és újjáépítené a Gázai övezetet, a palesztin lakosságot pedig más országokba telepítenék. Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtófőnöke ezt azzal egészítette ki, hogy katonákat nem küld az Egyesült Államok Gázába.
Izrael üdvözölte a tervet. Izrael Kac védelmi miniszter szerint a palesztinoknak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kivándoroljanak. Ezzel szemben Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Egyiptom és Jordánia külügyminiszterei, valamint a Palesztin Hatóság tanácsadója Marco Rubióhoz címzett közös levélben tiltakozott ellene. Az arab politikusok azt szorgalmazták, hogy a Gázai övezetet a palesztinok építsék újjá nemzetközi támogatással.
Mahmúd Abbász elnök és a palesztin vezetés határozottan elutasítja a Gázai övezet megszállására és a palesztinok hazájukból történő elköltöztetésére vonatkozó felszólításokat
– jelentette ki a palesztin politikus szóvivője, Nabíl Abú Rudejna, aki a palesztin köztévében olvasta be a közleményt.
Irán botrányosnak nevezte a Gázai övezet lakóinak „erőszakos kitelepítésére” irányuló amerikai tervet – számol be róla az MTI.
Gáza kiürítésének és a palesztinok szomszédos országokba telepítésének terve folytatása annak, hogy a cionista rezsim teljesen megsemmisítse a palesztin nemzetet
– idézte Eszmail Bakaei iráni külügyi szóvivőt a hírügynökség.
A szóvivő egyben felszólította az ENSZ-t, hogy ismerje el „a palesztin nép önrendelkezési jogát, és hogy a terület szabaduljon meg a megszállás és az apartheid alól”.
Kína is ellenzi Trump tervét – közölte a pekingi külügyminisztérium csütörtökön.
Kína határozottan támogatja a palesztin nép törvényes jogait, és kész együttműködni a nemzetközi közösséggel, hogy a kétállami megoldást tekintsék alapvető megoldásnak
– mondta Guo Csia-kun külügyi szóvivő.