A drezdai főügyészség tájékoztatása szerint egy szerdai névtelen bejelentést követően Meissen kisvárosában Szászország tartomány hatóságai még aznap átkutattak két ingatlant, ennek során két gömbbombát találtak, valamint bokszert, késeket, lőszereket, és riasztó-, illetve légfegyvereket is lefoglaltak.
A házkutatások során a tűzszerészeken kívül a rendőrség különleges kommandós alakulatának szélsőjobboldali bűncselekményekre szakosodott szakértői is jelen voltak.
A nyomozók közlése szerint egy 21 éves német állampolgár készült támadásra a Brandenburg tartományban található Senftenberg egyik menekültszállása ellen. Egy bíróság elrendelte a férfi letartóztatását robbanószerrel elkövetett bűncselekmény előkészülete miatt. Eddigi információk szerint egyedül cselekedett, s egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen kapcsolatban állt szélsőjobboldali körökkel.
Az ügy mutatja, hogy mennyire fontos a szélsőjobboldali körökkel szemben továbbra is fenntartani a bűnüldözési nyomást
– hangsúlyozta Armin Schuster, Szászország kereszténydemokrata belügyminisztere.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Christoph Reichwein/DPA/DPA Picture-Alliance via AFP)