A szakértő kifejtette, hogy Soros hálózata az egész világon jelen van, és támogatja a népesség bevándorlását Európába. Ahogy arról lapunk korábban már beszámolt ennek példája az USAID is.

Az elmúlt időszakban milyen tendenciát mutat a terrorcselekmények száma az EU-ban, különösen Németországban?
–Az elmúlt fél évben sorra követték egymást a különböző támadások Németországban, jellemzően késsel, vagy tömegbe hajtó autóval kellett szembesülniük az áldozatoknak és a hatóságoknak. Az elkövetők minden esetben bevándorlók voltak, többnyire olyanok, akiket jogilag már kiutasítottak az országból, de mégis ott maradtak. Ez a tény rávilágít arra a súlyos problémára, hogy a német állam képtelen végrehajtani a saját kiutasító döntéseit is, így azok a menedékkérők is az országban maradnak, akik nem kaptak menekültstátuszt. A bevándorlás okozta közbiztonság-romlás mára drámai mértéket öltött Németországban.
Milyen politikai változásokhoz vezetett a migrációs politika elutasítása az EU lakosságának részéről?
–Egyre nagyobb arányban képviselik az európai polgárok azt az álláspontot, hogy a kontroll nélküli bevándorlás súlyos válságba taszítja a befogadó országokat. Ennek két fő politikai következménye van: egyrészt erősödnek azok a jobboldali pártok, melyek a bevándorlás korlátozását támogatják, másrészt mára a fősodratú pártok is ezt az álláspontot hirdetik – legalábbis a szavak és a kampányígéretek szintjén. Más kérdés, hogy utóbbiak hitelessége erősen megkérőjelezhető, hiszen kormányzó erőként éppen a mostani kampányígéreteikkel ellentétes intézkedéseket hoztak. Így van ez Németországban is, ahol mind a kereszténydemokraták, mind a szociáldemokraták a migráció korlátozásával kampányolnak, holott amikor erre esélyük volt, akkor nem tettek így.
Melyek voltak az utóbbi évek legkegyetlenebb terrorcselekményei?
– Szinte lehetetlen számba venni a különböző támadásokat, melyek 2015 óta Európát érték. A legtöbb halálos áldozatot a 2015 őszi párizsi támadások követelték, de kegyetlenségben kiemelkedő volt az idén januári aschaffenburgi merénylet is, ahol az egyik áldozat egy kétéves gyermek volt.