A védelmi intézkedések keretében vasárnap délutánig több mint 6400 járművet ellenőriztek, köztük 590 állatszállítót, írja az Új Szó. Hét olyan járművet találtak, amely állatokat szállított – közölte Zuzana Hrabovská, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs és megelőzési osztályának munkatársa.

Egy esetben a hatóságok az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet utasítására visszafordítottak egy sertéseket szállító járművet az indulási helyére, Fehérhalom (Puhói járás) községbe – tette hozzá a szakember.
Bakán, ahol az egyik fertőzés gócpontja található, a rendőrség egész nap ellenőrzi a járműforgalmat. A településre belépő és onnan távozó járművek számára kötelező a fertőtlenítés. A rendőrök az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelettel együttműködve továbbra is fokozott ellenőrzéseket végeznek a kijelölt határátkelőknél, a gócpontok közelében.
Korábban lapunk is megírta, hogy megjelent a száj- és körömfájás Szlovákiában is a magyar határ közvetlen közelében levő településeken, Bakán, Medvén és Csiliznyáradon, a Csallóközben. Az érintett szarvasmarhatelepek felszámolása mellett a hatóságok leölnek minden haszonállatot a települések három kilométeres körzetében.