A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a montenegrói kollégájával, Filip Ivanoviccsal közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy több mint százmillió eurónyi értékkel tavaly rekordot döntött a Montenegróba irányuló magyar export, a nyugat-balkáni országba ráadásul továbbra is folyamatosan érkeznek beruházások hazánkból.
A legmodernebb ágazatokban járulnak hozzá a magyar vállalati beruházások a montenegrói gazdaság fejlődéséhez, így az informatikai, a telekommunikációs és a pénzügyi szektorban is
– tudatta.
Majd kifejtette, hogy a felek ezért egy átfogó kormányközi gazdasági együttműködési megállapodáson dolgoznak, hogy a magyar vállalatok az eddiginél is nagyobb szerepet tudjanak játszani a montenegrói digitális és infrastrukturális fejlesztésekben.
Büszkeségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tavalyi magyar EU-elnökség alatt Montenegró komoly lépéseket tett az integrációs folyamatban.
„Három csatlakozási tárgyalási fejezet lezárására is magyar elnökség alatt került sor, és támogatjuk azt, hogy Montenegró a mostani lengyel elnökség alatt is további fejezeteket tudjon lezárni” – emelte ki.
A miniszter kitért arra is, hogy az Európai Unió kifejezetten nehéz helyzetben van mind gazdasági, mind biztonsági szempontból, jelentősen gyengült a közösség versenyképesség és súlya a globális porondon.
Ezért most az Európai Uniónak lendületre, frissességre, új energiára van szüksége. És ha körülnézünk, akkor láthatjuk, hogy mindezek bizony csak egy helyről, a Nyugat-Balkánról jöhetnek
– szögezte le.
„Ezért az Európai Uniónak alapvető érdeke az, hogy a nyugat-balkáni országokat minél előbb fel tudjuk venni” – tette hozzá.
Ugyanakkor rámutatott, hogy ennek ellenére a brüsszeli bürokrácia és több tagország is bojkottálja az EU ilyen irányú bővítését, ami abszolút szembemegy a blokk érdekeivel. Sérelmezte, hogy a Nyugat-Balkán országai átlagosan immár 14,5 éve várakoznak a tagságra, és ez idő alatt elképesztő mennyiségű hitegetést és kioktatást kaptak az Európai Uniótól.
Azt gondolom, hogy ez a több mint 14,5 évi várakoztatás nagyon udvariatlan, mondhatnám megalázó viselkedés büszke nemzetekkel szemben
– fogalmazott.