Mint mondta, a liberális párt és Donald Tusk olyan módszereket használnak, amelyek célja a teljes konzervatív ellenállás ellehetetlenítése.
Nem véletlen, hogy engem is üldöznek, Lengyelország kivéreztetésére készülnek
– jelentette ki Romanowski.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója úgy fogalmazott:
Lengyelországban boszorkányüldözés zajlik, miközben Brüsszel félrenéz.
Emlékeztetett, hogy Magyarországon minden törvénymódosítás esetén problémát generált az unió, de Lengyelországban semmiféle retorzió nem éri a Tusk-kormányt, amely nyíltan visszaél a hatalmával. Chris Farrell, a Judicial Watch konzervatív jogvédő szervezet igazgatója szerint ami Romanowski ellen zajlik, az egy politikai akció, amelyet jogi lépésként próbálnak álcázni. Farrell szerint az Egyesült Államokban már régóta figyelemmel kísérik az ilyen folyamatokat:
Az Obama-kormány idején pro-life aktivistákat üldöztek, Donald Trump ellen pedig hasonló kampány zajlott a választások előtt.
Hozzátette:
Ha hagyjuk, hogy börtönbe zárják a politikai ellenfeleket, egyszer egy olyan országra fogunk ébredni, ahol sem szabadság, sem szólásszabadság nem létezik.
A most megalakuló Magyar–Lengyel Szabadság Intézete első kutatási anyagában négy olyan jelenségre hívja fel a figyelmet, amelyek veszélyeztetik a lengyel elnökválasztás tisztaságát és demokratikus voltát.
A lengyel alkotmányra és jogszabályokra hivatkozva bemutatják, hogy Donald Tusk kormánya a pénzügyminisztérium eszközeivel miként tartja törvénytelenül vissza a legnagyobb ellenzéki pártnak, a Jog és Igazságosságnak (PiS) járó forrásokat, ezzel ellehetetlenítve a választási verseny tisztaságát. Rámutatnak arra is, hogy a kormánykoalíció már most azon dolgozik, miként kérdőjelezhetné meg az eredményt egy esetleges vereség esetén.
Az elemzés részletesen feltárja azt is, miként használják fel a jogellenesen átvett ügyészséget a kampány céljaira, valamint azt, hogyan tervezik korlátozni a szólásszabadságot a közösségi médiában, mindezt a politikai ellenfelek elnémítása érdekében.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!