A spanyol áramszünet kivizsgálása megkezdődött
Pedro Sánchez spanyol kormányfő kedden bejelentette, hogy az ökológiai átmenetért felelős minisztérium felügyelete alatt dolgozó vizsgálóbizottság feladata lesz kideríteni, mi okozhatta a hétfői áramszünetet. A kormányfő biztosította a nyilvánosságot arról, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy a jövőben hasonló esemény ne fordulhasson elő.
Sánchez elmondta, hogy a szakemberek már átvizsgálják az áramszolgáltató rendszereket, és néhány órán vagy néhány napon belül megérkezhetnek ezeknek az elemzéseknek az első eredményei. Kiemelte, hogy a vizsgálat során egyelőre semmilyen feltételezést nem fognak kizárni, amíg a végleges eredmények meg nem születnek.
A kormányfő hangsúlyozta: az országos áramszünet nem köthető az atomenergia hiányához, és visszautasította a Vox radikális jobboldali párt állításait.
Akik ezt az incidenst azzal hozzák összefüggésbe, hogy Spanyolország nem rendelkezik atomenergiával, azok vagy nyíltan hazudnak, vagy tudatlanok
– fogalmazott Sánchez.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!