A már működő két központban eddig mintegy 14 550 élelmiszercsomagot osztottak ki, egy-egy csomag 5,5 ember ellátását fedezi 3,5 napra, vagyis összesen 840 262 adag ételről van szó – tudatták.
A kiosztott csomagok olyan alapvető élelmiszereket tartalmaznak, mint a cukor, só, tészta, olaj és keksz. Többségük török gyártmány, de kedden izraeli termékek is voltak a dobozokban.
Ezen termékek ára a Gázai övezetben az utóbbi hetekben akár kétszáz százalékkal is megemelkedett, de a segélyosztás kezdete óta komoly csökkenést jegyeztek fel. A támogatásban nem szereplő zöldségek és gyümölcsök ára is esni kezdett: egy kiló burgonya vagy paradicsom ára jelenleg 15–20 sékel (1500–2000 forint) a déli részen, ahol működnek az elosztó központok, míg az övezet északi részében, ahol még nem nyíltak meg, szinte elérhetetlenek ezek a termékek.
Szerdán a GHF hangsúlyozta, hogy kedden senki nem sérült meg a kaotikus helyzetben. A Hamász egészségügyi minisztériuma ezzel szemben azt állította, hogy legkevesebb egy ember meghalt. A Hamász arra szólította fel a gázaiakat, hogy ne menjenek a segélyosztó helyekre, és szerdán közleményt adott ki a segélyezés új módszere ellen.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!