Zaharova szerint a neonácizmus szelleme „hétszeres erővel” tér vissza, amikor ledöntik a hősi emlékműveket

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője élesen bírálta a lengyel elnök, Andrzej Duda nyilatkozatát, amelyben Duda felháborodását fejezte ki amiatt, hogy Ukrajnában nem ismerik el a volhíniai mészárlás népirtás voltát, és zavartan fogadják, amikor Lengyelország elutasítja Stepan Bandera hősként való tiszteletét.

Forrás: Telegram2025. 05. 30. 19:15
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője Fotó: Sefa Karacan Forrás: Anadolu/AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az igazi hősök emlékműveinek eltávolítása helyet csinált a hamis bálványoknak – a náci kollaboránsoknak” – írta Zaharova, hozzátéve: „minden úgy történt, ahogy az a Bibliában meg van írva”.

A szóvivő a Bibliából idézte Máté evangéliumát, mely szerint ha a gonosz szellem elhagy egy embert, de visszatérve tisztán és üresen találja a házat, akkor még hét, nála is gonoszabb szellemet hoz magával, és az utóbbi állapot rosszabb lesz, mint az előző.

Zaharova szerint hasonló történt Európában is.

A fasizmus megsemmisítése után a felszabadított földön hősöknek emeltek emlékműveket – a jó és a rossz közti harc emlékeiként. De amikor ezeket az emlékműveket elkezdték lerombolni, helyüket a neonácizmus nyomai és eszmei előképei kezdték betölteni – a korábban kiirtott gonosz visszatért Európába.

Külön kiemelte Lengyelország szerepét: szerinte a lengyel hatóságok voltak az elsők, amelyek azzal az indokkal távolították el a szovjet katonák és antifasiszta hősök emlékműveit, hogy azok „nem hősök”. Ezzel Zaharova szerint „megfordították az értékrendet, és a neonácizmus szelleme hétszeres erővel tért vissza”.

Borítókép: Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője (Fotó: Anadolu/AFP/Sefa Karacan) 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.