„Ahogy az lenni szokott: amikor Pozsonyba jövök, a Magyar Szövetség vezetőivel is konzultálok” – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
„Ahogy az lenni szokott: amikor Pozsonyba jövök, a Magyar Szövetség vezetőivel is konzultálok” – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető Pandy Péterrel, az Országos Tanács elnökével találkozott.
Pandy Péterrel az Országos Tanács elnökével áttekintettük a felvidéki magyarság helyzetét és közlekedési, gazdaságfejlesztési, valamit egyházi fejlesztésekről cseréltünk eszmét
– fogalmazott.
A magyar külpolitika egyik következetes iránya, hogy a határon túli magyar közösségek támogatása nemzeti ügy, ennek jegyében történnek az ilyen szintű egyeztetések is.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala)
Újabb civilt vittek el.
Castel szerint a lengyel légtérsértés komoly figyelmeztetés a NATO-nak, Izrael katari csapása politikai üzenet is volt.
A tárcavezető a megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy a két ország hosszú közös történelmi múlttal rendelkezik.
A legnagyobb német járműgyártók továbbra is bíznak Magyarországban, márpedig ha az autóipar növekszik, akkor hazánk gazdasága is növekszik. Erről Szijjártó Péter beszélt Münchenben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.