Brüsszelben arra is készülnek, hogy átnyomják a Zelenszkij-tervet, amelynek következménye az lenne, hogy Magyarország és Szerbia biztonságos, s egyúttal olcsó energiaellátása is súlyos veszélybe kerülne
– folytatta.
Ez pedig azt teszi indokolttá, hogy Magyarország és Szerbia még az eddiginél is szorosabbra vonja az együttműködését az energetikai területen. Sem Szerbia, sem Magyarország nem hajlandó lemondani az olcsó orosz földgáz és olcsó orosz kőolaj megszerzésének lehetőségéről
– tette hozzá. Majd rámutatott, hogy mára napi több mint 21 millió köbméternyi földgáz érkezik hazánkba a Szerbián keresztül vezető Török Áramlat vezetéken, miközben a szomszédos ország a téli fűtési időszakra való felkészülés jegyében megkezdte mintegy napi egymillió köbméter földgáz betárolását a magyarországi létesítményekben. Szijjártó Péter elmondta, hogy a hivatali partnerével áttekintették az előrehaladást az új kőolajvezeték építése terén is, amelynek éves kapacitása ötmillió tonna lesz, s amely nagymértékben hozzájárul majd a térség ellátásbiztonságához. Emellett ismét éles tiltakozását fejezte ki a Zelenszkij-tervvel szemben, amellyel szavai szerint Brüsszel úgy akarja támogatni Ukrajnát, hogy közben tönkreteszi Közép-Európa energiaellátásának biztonságát, és többszörösére emeli a rezsiköltségeket a térségben.
Ez botrányos, elfogadhatatlan, ezért a végsőkig küzdünk a Zelenszkij-terv ellen Brüsszelben
– közölte. Illetve egy „másik veszélyes brüsszeli nyomulásra” is figyelmeztetett, éspedig azzal kapcsolatban, hogy Ukrajnát gyorsítósávon be akarják nyomni az Európai Unióba.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!