Az M19CO nyíltan támogatatta a 1970 és 1981 között tevékenykedő Fekete Felszabadítási Hadsereg (BLA) egyik militáns csoportját is, amely páncélozott teherautókat rabolt ki, és kormányzati épületek bombázásában vett részt, Amerika első női terrorszervezete azonban attól sem riadt vissza.
Nem mellesleg merényletet akartak elkövetni Henry Kissinger Nobel-békedíjas diplomata és politikus, Richard Nixon adminisztrációjának külügyminisztere ellen.
Susan Rosenberg hálával tartozik a demokratáknak
Susan Rosenberg az 1960-as és ’70-es évek legkeresettebb radikális terroristájává nőtte ki magát. 29 éves korára az FBI legkeresettebb személyeinek listáján is az élen szerepelt, majd 1984-ben kapták el akkor, amikor a kocsijából New Jersey-ben több száz font (egy font nagyjából fél kilogramm) dinamitot, géppuskát és egyéb fegyvereket rakodott ki.
Ezért 54 év börtönre ítélték, de ebből csak 16 évet töltött börtönben ténylegesen, ugyanis Bill Clinton – hivatali idejének utolsó napján – elnöki kegyelmet adott neki (és a M19CO többi kulcsfigurájának), így 2001-ben szabadlábra helyezték.

A Black Lives Matter mozgalom sehol nem lenne nélküle
Szabadulása után az Amerikai Zsidó Világszolgálat kommunikációs igazgatójaként szolgált, mielőtt a Thousand Currents nevű baloldali szervezethez csatlakozott volna, amelynek jelenleg az alelnöki székében ül. A nonprofit szervezetet még 1985-ben alapították, mai nevét azonban csupán 2016-ban vette fel (korábbi nevén: IDEX). Elsődleges feladata, hogy támogatói tőkét osszon tovább különböző szervezeteknek, valamint kezelje az ezt igénylő partnereinek az adományait.
Így találta meg őket a Black Lives Matter mozgalom, amely bár 2012-ben jött létre hivatalosan, 2016-ig nem alapítványként működött, így a szervezet adományokat sem gyűjthetett.
2016-ban viszont a Thousand Currents segítségével, az ő egyik támogatójuktól, a W.K. Kellogg Alapítványtól rögtön kapott is egy kilencszázezer dolláros támogatást. Ekkor Delaware államban regisztráltatta magát Black Lives Matter Global Network Foundation, Inc. néven.
A W.K. Kellogg egyébként az USA hetedik legnagyobb magánalapítványa, amely 1992-ben kezdte el segíteni az afroamerikaiakat, és ma több tízmillió dolláros támogatást nyújt olyan kezdeményezésekhez, mint a National Day of Racial Healing, ami minden évben a faji megkülönböztetés okozta sebek begyógyulásának szentelt emléknap, emellett olyan film- és televíziós projektekbe is befektet, amelyek faji témájú tartalmat közvetítenek a nézőknek.
A BLM-nek juttatott adományok az elmúlt években sem apadtak el, sőt. 2019-ben a Thousand Currents 3,3 millió dollárt adományozott a BLM-nek, tavaly júniusban pedig további 1,8 millió dollárt.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!