– A szövetségi kormány hagyta, hogy a parlamenti képviselők politikai-gazdasági érdekei és az ország egészségügyi szükségletei robbanékony egyveleget alkossanak, amely most a hitelességük elvesztésével fenyegeti a hatalomban lévőket – írta véleménycikkében a Süddeutsche Zeitung című liberális napilap a kormánypárti konzervatív CDU/CSU pártszövetség körül kirobbant botrányok kapcsán. Múlt héten derült ki, hogy Nikolas Löbel, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa egészségügyi védőmaszkokat szerzett Kínából egy kórházüzemeltető társaságnak és egy idősotthonokat üzemeltető vállalatnak tavaly tavasszal, a koronavírus-járvány első szakaszában, amikor világszerte hiánycikk volt a termék. Közvetítői munkájával cége 250 ezer euró (92 millió forint) bevételhez jutott. A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) képviselője, Georg Nüßlein ellen pedig nyomozás indult, mivel állami megbízásokhoz segíthetett hozzá egy egészségügyi védőruházatot és maszkokat gyártó vállalatot, szolgálataiért 660 ezer euró (242 millió forint) jutalékot kaphatott, ugyancsak a cégén keresztül.
– A sajtóban egyöntetű az a vélemény az üggyel kapcsolatban, hogy ilyet – parlamenti képviselőként egy egészségügyi válsághelyzetből profitot húzni – egyszerűen nem szabad
– mondta lapunknak Hettyey András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa.
A szóban forgó ügyletek nem annyira jogilag, inkább erkölcsileg aggályosak, a két párt ezért hamar elhatárolódott képviselőitől, és lemondásra szólította fel őket. Nikolas Löbel mandátumáról és CDU-tagságától is megvált, Georg Nüßlein ugyancsak kilépett a CSU-ból, de mandátumát egyelőre nem adta vissza. A népharagra reagálva Jens Spahn egészségügyi miniszter, a CDU politikusa kiemelte, hogy nyilvánosságra kell hozni az összes parlamenti képviselő nevét, akik maszkbeszerzési ügyekkel összefüggésben kapcsolatba léptek a tárcával. Ralph Brinkhaus, a CDU/CSU közös Bundestag-frakcióvezetője pedig vizsgálatot ígért.
– Nincs helyük közöttünk azoknak, akik ebben a vészhelyzetben pénzügyileg profitáltak védőfelszerelések beszerzéséből
– hangsúlyozta. Hettyey András szerint ezeknek az ügyeknek rövid távon bizonyosan érezhető lesz a hatásuk, de kérdés, hogy kitart-e a felháborodás az őszi szövetségi választásokig.
A bajokat tetézi, hogy nemrég a parlament megvonta Axel Fischer CDU-képviselő mentelmi jogát, amiért vizsgálat indult ellene azzal a gyanúval, hogy Azerbajdzsántól kapott kenőpénzeket. A szintén kereszténydemokrata Philipp Amthorról pedig kiderült, hogy egy amerikai technológiai vállalatnak végzett lobbitevékenységért kapott részvényeket.
– A pártfinanszírozási botrány majdnem tönkretette a CDU-t, a mostani botrány hasonló kaliberű lehet, ha minden héten új történetek kerülnek napvilágra