A néppárt bánhatja leginkább a britek részvételét

Az uniós tagállamoknak is tükröt tart az Európai Parlament legfrissebb és egyben utolsó mandátumbecslése, amelynek talán legfontosabb következtetése, hogy a brit részvétel a májusi választásokon a szociáldemokratákat, illetve az euroszkeptikusokat erősítheti. Magyarországon a Fidesz—KDNP megőrizte vezető helyét, és feltehetőleg tizenhárom képviselőt delegálhat majd az uniós testületbe.

2019. 04. 20. 7:44
Extraordinary European Union leaders summit in Brussels
Theresa May sokadszorra járt a belga fővárosban, de valójában egy tapodtat sem lépett előre Fotó: Yves Herman Forrás: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A brexit valószínűsíthető csúszása miatt a brit politikai pártok első alkalommal kerültek bele az Európai Parlament mandátumbecslésébe, és látszólag meg is bolygatták az európai erőviszonyokat.

A csütörtökön közzétett felmérésből ugyanis kiderült: az Európai Néppárt a brit választási részvétel esetén is megőrizné magabiztos támogatottságát, ám az előnye csökkenne a szociáldemokratákhoz képest.

A korábbi becslések még 46 mandátumnyira tették a néppárti előnyt, ám a britek bennmaradásával a baloldaliak ezt 31 fősre csökkentenék. (Az Egyesült Királyság csak akkor marad ki a májusi voksolásból, ha a Theresa May vezette kormánynak sikerül május 22-ig elfogadtatnia a londoni parlamenttel a kilépési megállapodást, ám erre nem sok esély mutatkozik – a szerző.)

A brit politikai patthelyzet győztese egyértelműen az első helyen befutó ellenzéki Munkáspárt lenne, mindamellett, hogy a Nigel Farage vezette Brexit Párt – amely a kilépés potenciális elmaradása miatti elégedetlenségből táplálkozik – is meggyőző teljesítményt mutatna, és a harmadik helyet megcsípve tíz mandátumra tenne szert. Theresa May miniszterelnöknek és a Konzervatív Pártnak a mostaninál hattal kevesebb, összesen tizenkét európai parlamenti helyet jósolnak.

A mostani volt az utolsó alkalom, hogy az Európai Parlament a sorsdöntőként beharangozott választások előtt közzétette a saját becsléseit. A korábbi felmérésekhez képest a fősodor nem változott: a már említett stabil néppárti előny mellett a csak populistának bélyegzett pártok, illetve Franciaországban az Emmanuel Macron nevével fémjelzett Köztársaság Lendületben is megőrizte támogatottságát.

Előbbi kapcsán érdemes ismét az olasz Matteo Salvinit és a Ligát említeni: a szuverenista Európát meghirdető párt még mindig elképesztően erős, és a neki becsült 26 képviselői hellyel a majdani parlament egyik legütőképesebb delegációja lehet.

A Salviniékkel egy parlamenti frakcióban helyet foglaló, Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Tömörülés pedig a franciáknál népszerű: nekik jelenleg húsz mandátumot jósolnak – szemben Macronékkal, akik végül 22 európai parlamenti helyet szerezhetnek meg.

A francia elnök pártját egyelőre az „egyéb” kategóriába sorolják, ugyanis még nem lehet biztosan tudni, hogy a választásokat követően melyik frakcióba ülnek be. Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt róla, hogy valószínűleg a liberálisokkal együtt fognak egy új parlamenti szövetséget alakítani.

Magyarországon az utóbbi hetekben sem történt változás az erőviszonyok tekintetében, eszerint a Fidesz–KDNP a szavazók 52 százalékának támogatottságát tudhatja magáénak, így 13 parlamenti mandátumot szerezhet májusban. Az eredmény az Európai Néppárt harmadik legerősebb delegációjává tenné a magyar kormánypártokat.

A friss becslésből az is kiderült: a Jobbiknak és az MSZP–Párbeszédnek egyaránt három-három, a Demokratikus Koalíciónak és a Momentumnak pedig egy-egy képviselői hely juthat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.