A tanulmány gazdasági kapcsolatokat feltáró fejezetének egyik szerzője Szunomár Ágnes, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont kutatója. A szakértő megkeresésünkre elmondta: a járvány miatt a termelés és a kereslet először Kínában, majd nálunk esett vissza, aminek biztosan lesz hatása a kétoldalú gazdasági kapcsolatokra. – Arra ugyanakkor hosszú távon nem kell számítanunk, hogy a kereslet azért csökkenne, mert a járvány miatt negatív képzettársítás adódik majd a kínai termékekhez – tette hozzá a Kína-kutató. Peking ez ellen több diplomáciai csatornán küzd, legfontosabb eszköze az úgynevezett maszkdiplomácia: az ázsiai ország orvosi eszközöket juttat el a partnerországoknak. Szunomár Ágnes szerint ugyanakkor nem biztos, hogy a stratégia sikeres lesz. Úgy véli, ahol a társadalom vagy a kormányzat eddig is szkeptikus volt Kína régióbeli tevékenysége kapcsán, ott valószínűleg ezek a lépések sem hoznak változást.
A pekingi maszkdiplomácia elnémítaná az elégedetlen hangokat
Súlyos konfliktustól mentette meg a koronavírus-járvány a Kína és a kelet-közép-európai országok közötti, 17+1 együttműködést. Csehország már januárban a jobb kereskedelmi kapcsolatoktól tette függővé, részt vesz-e az áprilisi csúcstalálkozón Pekingben, de úgy értesültünk, hogy a magyar diplomácia is feltételekhez kötötte a látogatást. Egy friss tanulmány szerint a legtöbb kelet-közép-európai ország türelmetlen, ezért kérdéses, hoz-e változást a kapcsolatokban a járvány miatt indított pekingi maszkdiplomácia.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!