Az egyenlők versenyében vannak egyenlőbbek: így hagyja ki a Nyugat a vezető beosztásokból Kelet-Közép-Európát
A keleti magas rangú tisztviselők, miniszterelnökök és egykori államfők hívták fel a figyelmet a nyugatiak igazságtalan gyakorlatára.
A keleti magas rangú tisztviselők, miniszterelnökök és egykori államfők hívták fel a figyelmet a nyugatiak igazságtalan gyakorlatára.

Februárban a bel- és külföldi szállodai kereslet egyaránt ugrásszerűen javult, annak ellenére, hogy a hónap második felében már éreztette a hatását az orosz–ukrán háború.

Oroszország a régió legtöbb országában már nem szerepel a tíz legjelentősebb kereskedelmi partner között, de az energiahordozóktól való függés jelentős.

Brüsszel beavatkozik a nemzetállamok szuverén jogköreibe — mondta lapunknak Christiaan Alting von Geusau holland jogászprofesszor.

A magyar Nanushka az Eximbank magántőkealapjától bevont források óta harmincháromszorosára, 33 millió euróra növelte bevételét.

A magyar kormányfő által kijelölt út, amely a szuverenitásra, valamint a keresztény értékekre épül, már a kelet-közép-európai országok számára is megkerülhetetlenné vált.

Egy friss tanulmány szerint a legtöbb kelet-közép-európai ország türelmetlen.

Nemcsak lehetőség, felelősséggel is jár a kelet-közép-európai térségben zajló integráció – véli Maciej Szymanowski lengyel hungarológus.

A tárcavezető az uniós pénzügyminiszterek ülésén Helsinkiben, melynek egyik kiemelt témája volt, hogy a pénzügyminiszterek milyen szerepet játszhatnak a klímaváltozás elleni fellépésben.

Kelet-Közép-Európa országaiban is nagy problémát jelent az alacsony születésszám, ezért Horvátország, Észtország, Litvánia és Csehország kormánya is igyekszik különböző eszközökkel ösztönözni a gyerekvállalást. A négy ország képviselői kerekasztal-beszélg



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy szolgálaton kívüli polgárőr sietett segítségére annak a sofőrnek, aki vasárnap reggel árokba hajtott Dunavecsénél.

Az Európa-szerte tapasztalható negatív hatásokat a magyar lakosságnak nem kell elviselnie.

A tragédia körülményeit a BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Beszédírós fotóval próbál hasonlítani Orbán Viktorra a Tisza-vezér.

Őrtüzekkel emlékeztettek Erdély-szerte az autonómia törekvésekre.

Al-Fasír (vagy el-Faser) volt az utolsó, még a kormányerők ellenőrzése alatt lévő város az ország délnyugati felében.

Magyarország az egyetlen NATO-tagállam, amely a háború kezdete óta nem szállított fegyvereket Ukrajnának.

Példátlan jelenet zajlott le: biztonsági őrök kísérték ki Keir Starmert a Westminster-palotából, miután elveszítette önuralmát.

A Real Madrid és a Barcelona először találkozott a 2025/26-os idényben.

Az FTC kapusa szerint ez egy nagyon elgondolkodtató vereség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.