– A lengyel alkotmánybírósági döntés után a legmagasabb szintre jutottak az Európai Unióban a jogviták, amelyek a gyökerüket tekintve a nemzeti szuverenitásról szólnak. Hogyan látja ezt a harcot az EU, illetve a legkitartóbb nemzetállamok, így Lengyelország és Magyarország között?
– Ilyenkor mindig arra gondolok, hogyan vélekedtek volna az EU alapító atyái, Robert Schuman, Jean Monnet, Konrad Adenauer vagy Alcide De Gasperi. A szubszidiaritás fogalma az egész európai integráció egyik alapelve. Vagyis a EU-nak nem lenne szabad több hatalmat magához vonnia, mint amennyi feltétlenül szükséges a közös Európa építése szempontjából. Az EU jelenlegi vezetésének márpedig komoly nehézségei vannak ezzel a fogalommal. Láthatjuk, hogy Brüsszel beavatkozik a nemzetállamok szuverén jogköreibe, ami igen problematikus, és szerintem egyáltalán nem felel meg az EU szerződéseiben foglaltaknak. Jogi kísérletezgetésbe kezdtek egyesek Brüsszelben, abban a reményben, hogy megtehetik. Nagyon örülök, hogy a lengyelek most az asztalra csaptak, mert látszik, hogy van ellenállás. Máskülönben az EU egy töréspont felé haladna, és egyes tagállamok előbb-utóbb kilépnének. Ez biztosan nem szerepelt az alapító atyák tervei között. Ők mindig is a nemzetállamok Európájáról beszéltek.
– A britek már el is hagyták az EU-t. De elképzelhető, hogy Ursula von der Leyen és más uniós vezetők azért makacskodnak Lengyelországgal és Magyarországgal, mert kelet-közép-európai tagállamokként könnyebben leküzdhetőnek tartják őket?
– Ez nagyon fontos kérdés, amellyel a kutatásaimban magam is behatóan foglalkoztam. Alapvető probléma van azzal, ahogy a Nyugat Kelet-Közép-Európát kezeli. E térség országainak nem adtak megfelelő időt, hogy integrálódjanak, hanem nyomban ideológiai nyomás alá helyezték őket.
Hollandként gyakran szégyellem magam, ahogy egyes nyugat-európai vezetők meg akarják mondani a kelet-közép-európaiaknak, hogy mit tegyenek és hogyan gondolkodjanak..
Ez márpedig ellenállást vált ki. Nagyon aggasztónak tartom ezt az egész folyamatot Európa szempontjából.
– Mi a véleménye a saját kormányfője, Mark Rutte hozzáállásáról?
– Szégyenkezem miatta. Az európai eszme lényege, hogy ha nézeteltéréseink vannak, akkor megvitatjuk azokat, megoldást keresünk rájuk, nem pedig kipellengérezzük a másikat. Fájdalmas látni, hogy mennyire kevéssé veszik figyelembe, min ment keresztül Európának ez a keleti fele. Nincs helye a kioktatásnak.
– Pusztán arroganciáról van szó vagy kettős mércéről is? Rutte liberális vezetésű kormánya januárban egy jogállamisági kérdés miatt kényszerült lemondásra, a minap pedig az Európa Tanács velencei bizottsága bírálta a holland jogállamiságot.
– Sajnos a politika gyakran esik a kettős mércék csapdájába, és az egészet áthatja a képmutatás. Nincs szükségünk arra, hogy ilyesmi gyengítse az Európai Uniót, miközben olyan hatalmak állnak ugrásra készen a befolyásért, mint Kína. Ez önpusztítással ér fel. Ezért is volt megnyugtató, hogy Sebastian Kurz, az előző osztrák kancellár megértőbben viszonyult a kelet-közép-európaiakhoz.
– Ha az ön gondolatmenetét követjük, akkor a renitens közép-európai nemzetállamok az Európai Bíróságon jogorvoslatra számíthatnak, hiszen Luxembourgban majd biztosan az alapító atyák és az EU-szerződések szellemében döntenek. De valóban ez-e a helyzet?
– Az EU bíróságának összetétele sem tökéletes, például a kelet-közép-európai bírók között is vannak, akik még a kommunista időkben kapták a képzésüket.
Ezenkívül a bírók egy részét a liberalizmus egy sajátos értelmezése is jellemzi.
Ezt a két tényezőt összeadva képzelhetjük, hogy a végeredményt is befolyásolhatják. Ha ezt most hallanák a luxembourgi bírók, akkor tiltakoznának, mondván, ők objektívek. Nem állítom, hogy az Európai Bíróság tisztességtelen döntéseket hoz, de valójában a jogászok személyes meggyőződése is szerepet játszik abban, hogy milyen döntésekre jutnak. Ahogy a politika, úgy az ítélkezés sem független attól a kulturális közegtől, amelyből származik.
– Az Európai Bizottság pedig aligha független attól az irányvonaltól, amelyet a legbefolyásosabb tagországok, az alapítók követnek. Németországban nemrég tartottak választásokat, Franciaországban majd jövőre. Optimista azzal kapcsolatban, hogy a nemzetállamok nagyobb mozgásteret kaphatnak?
– Nem látok most olyan dinamikát kialakulni, amely jobban tekintetbe venné az alapító atyák szándékát. Pedig még a liberális demokráciáknak sem állhat érdekükben, hogy növekedjék a demokratikus deficit. Nem is értem, hogy miért hagyják ezt. Bárkit, aki ma bírálja az EU jelenlegi irányvonalát, Európa-ellenesnek könyvelnek el, ami teljes képtelenség. A nemzetállamoknak maguknak kell a kezükbe venniük a sorsukat, így a visegrádi országcsoportnak is keményebben kell hallatnia a hangját, hogy ellenállást fejtsen ki.
– Lehet, hogy azért hagyják, mert fontosabb szempont számukra, hogy legyőzzék Orbán Viktort és a lengyel jobboldalt?
– Ha így van, az nagyfokú rövidlátásra vall, ugyanis a demokratikus deficit majd őket is maga alá temeti.
Borítókép: Christiaan Alting von Geusau
Fotó: Teknős Miklós
