Abbász felmondta a megállapodást Izraellel

Magyar Nemzet
2019. 07. 27. 16:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ciszjordániát részben irányító Palesztin Hatóság egyetlen Izraellel kötött egyezményt sem fog végrehajtani a továbbiakban – jelentette be ­Mahmúd Abbász palesztin elnök Rámalláhban az MTI szerint. – A palesztinok vezetése úgy döntött, hogy az Izraellel 1993 óta létrejött megállapodásokat nem fogja többé alkalmazni – fogalmazott Abbász.

A DPA német hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Abbász már korábban is tett hasonló fenyegetéseket, de eddig egyszer sem váltotta azokat valóra. Mindenekelőtt a biztonsági együttműködés folytatódott a palesztinok és a zsidó állam hatóságai között. „Nem fogunk meghajlani a diktátumok előtt, és elutasítjuk az erővel ránk kényszerített kész tényeket, különösen Kelet-Jeruzsálemben” – hangsúlyozta Abbász. „Az izraeli megszálló hatóságok minden döntése számunkra törvénytelennek minősül” – fűzte hozzá. A palesztin elnök mindemellett kijelentette: a palesztinok továbbra is készek „igazságos, átfogó és tartós békét kötni Izraellel. De ez nem jelenti azt, hogy készek volnánk megadni magunkat és együtt élni a megszállással.”

A palesztin vezetés csütörtöki rendkívüli ülését az tette szükségessé, hogy az izraeli hadsereg hétfő hajnalban engedély nélkülinek ítélt palesztin társasházakat kezdett lerombolni Kelet-Jeruzsálem környékén. Az izraeli biztonsági erők több tucat lakást pusztítottak el Vádi-el-Hummuszban, Ciszjordániának a Palesztin Hatóság joghatósága alá tartozó területén. Egy bíróság ugyanis úgy határozott, hogy az említett ingatlanok veszélyesek, mivel az Izrael által emelt elválasztó kerítés közelében találhatók. Egy hét évvel ezelőtti katonai parancs értelmében a kelet-jeruzsálemi Szúr Báhirral határos Vádi-el-Hummuszt elválasztó kerítés 250 méteres körzetében tilos építkezni.

Az Európai Unió a házlebontások haladéktalan leállítását követelte. Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő egyik szóvivője pedig hangsúlyozta, hogy az izraeli telepespolitika „illegális a nemzetközi jog szerint”. A palesztinok szerint Izrael így akarja elűzni őket a kerítés menti biztonsági övezetből, hogy helyet csináljon izraeli telepeknek és összekötő utaknak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.