– Kovács Károlyként született 1942-ben Hatvanban. Miért disszidált?
– Kalandvágyból. A 1960-as években agrármérnökként dolgoztam. 1966-ban a szüret után Lengyelországba utaztunk egy korábbi kolléganőmmel. Varsóban megismerkedtünk egy lengyel fiúval, aki Líbiába készült kőművesnek. Addig beszélgettünk, míg az ő útlevelével végül én mentem el, annyira hasonlítottunk egymásra. Ő jelentette, hogy elveszett az útlevele, kapott másikat, és pár hónap múlva utánam jött. A lengyelek, akikhez Líbiában csatlakoztam, nem beszéltek idegen nyelvet, én viszont tudtam kicsit olaszul és németül, így brigádvezetőjük lettem. Nyolc hónap után Török-, majd Olaszországba mentem. Rómában jelentkeztem a rendőrségen, hogy disszidáltam. A trieszti gyűjtőtáborban nyolc hónapig vártam a továbbjutásra, ezalatt tolmácsként dolgoztam a sok, nyelvet nem beszélő magyar, lengyel és orosz között. Először Ausztráliába, majd Németországba akartam menni, végül a német konzul tanácsára választottam az Egyesült Államokat, mivel sem német, sem szász vagy sváb rokonság nincs a családban. 1968. október 6-án érkeztem New Yorkba, már a repülőtéren megkaptam a zöldkártyát, pedig alig tudtam pár szót angolul. Árufeltöltő lettem egy olasz szupermarketben. Egyszer bejött egy idős hölgy, tele gyémántgyűrűkkel, és megkérdezte magyarul, főzök-e, mert felvennének szakácsnak. Igent mondtam, pedig még rántottát sem tudtam sütni. Vettem egy magyar szakácskönyvet, és kitanultam. A milliomos orvosházaspár nagyon elégedett volt a munkámmal, közel egy évig főztem nekik és a vendégeiknek. Náluk találkoztam Gábor Zsazsa szüleivel is. Amikor kiderült, hogy legidősebb lányuk, Magda édesanyám iskolatársa volt,
Zsazsához küldtek Kaliforniába, aki régóta keresett magyar komornyikot. Fontosnak tartotta, hogy mások ne értsék, miről beszél vele. Megtanultam italt keverni és kiszolgálni a kor legnagyobb amerikai színészeit és énekeseit, például Frank Sinatrát. Zsazsa vette az első szmokingomat, angoltanárt hívott. Mesés házában egy szoba két emelet magasan volt tele ruhákkal.
Sokszor akár több hétre is forgatásokra utazott, akkor egyedül laktam a házban és használhattam a medencét is. Az volt életem legszebb időszaka. Mindig nagyon kedves volt, de nem fizetett jól, ezért hat hónap múlva visszamentem New Yorkba.
– Addigra már megtanult angolul?
– Kaliforniában csak megalapoztam a tudásomat, utána hamar belejöttem. Hétközben éjszakai portás voltam, később ebből a munkakörből mentem nyugdíjba 62 évesen. Hétvégéken főztem az Ötödik sugárúton és a Long Islanden lakó, korábban megismert magyar zsidó baráti körnek. Hatalmas házakban laktak, például Kellneréknek huszonnégy személyes ebédlőasztaluk volt. Születésnapokra magyar színészeket, énekeseket hívtak New Yorkba, például Németh Marikát, és gyakran kértek tipikus magyaros ételeket, többek között töltött káposztát.
– Hogyan kezdtek önnél lakni az Amerikában fellépő magyar művészek?
– Ismertem az impresszáriókat. Volt lakásom, ők viszont nem tudták megfizetni a szállodát. Biricz Tibor amerikai magyar Magyarországon ismerkedett meg Harangozó Terivel, kihozatta és feleségül vette. Los Angelesben laktak, ahonnan más ismert magyar előadók amerikai fellépéseit szervezte, például Kovács Katiét vagy Horváth Pistáét. Petri Laci, volt kaposvári színész szintén disszidált, majd például Honthy Hanna vagy Mezei Mária amerikai fellépéseit szervezte. Ezekkel tele voltak az otthoni újságok, ám ők csak az itteni magyaroknak, kisebb közönség előtt énekeltek iskolai kultúrtermekben. Még ehhez is nagy protekcióra volt szükség, a kommunista pártnak támogatnia kellett a fellépésüket. Az impresszáriók garanciát vállaltak, és csak visszafelé szóló repülőjeggyel utazhattak a művészek. Nagyon változóan laktak nálam, néha egyen-ketten, máskor nyolc-tízen is. Mindenkit megvendégeltem, azokat is, akik éppen máshol kaptak szállást. Ezért van több száz dedikált fényképem például Haumann Pétertől, Mensáros Lászlótól, Melis Györgytől, Oszvald Marikától vagy Kovács Erzsébettől. Voltak persze furcsa eseteink is.
Egy őrült magyar férfi, aki New York különböző helyein lépett fel, felhívott, amikor Honthy Hanna nálam volt, és közölte: „Szervusz, Hanna! Én vagyok a New York-i Csárdáskirálynő. Meg akarlak látogatni.” Letette a telefont, mi pedig döbbenten vártuk, hogy felbukkanjon. A személyes találkozásnál Honthy Hannának szubrett szerepet osztott és átadott neki egy 85 dekás karkötőt. Majd’ a föld alá süllyedtem szégyenemben, de Honthy elegánssal köszönte meg az ajándékot.
Egy másik alkalommal Horváth Pistával és Csűry Edittel nagy társaság részeként reggelig mulattunk, és elfelejtettük, hogy reggel nyolc órakor át kell állni a kocsival, így mindenki büntetést kapott. Harangozó Teri, Oszvald Marika és Szűcs Judith itt próbálta ki a marihuánás cigarettát. Nagy nevetések közben meséltek egyébként el nem hangzó történeteket. Karády Katalin is meglátogatott, mivel ismertem azokat a magyar ismerőseit, akikkel még Brazíliában járt társaságba. Elmesélte, hogyan menekült szénásszekéren 1951-ben Magyarországról Lantos Olivér táncdalénekessel, majd elénekelte a Hamvadó cigarettavéget is.
– Mi változott a rendszerváltással?
– Többen és könnyebben jöttek, de inkább az akkori közép- és idősebb korosztály: Koós János, Korda Gyuriék, Aradszky László, Kovács Kati, Koncz Tibor és a Pa-dö-dö. Elsősorban nyáron érkeztek, általában egy-két hétig maradtak New Yorkban, utána Kaliforniába, Kanadába utaztak. Miután Petri Laci meghalt, jóval kevesebben jöttek hozzám. Fischl Mónika volt itt utoljára két éve, Kordáék három éve. Mága Zoli fiatalként három napot lakott nálam, amikor még nem volt olyan híres, mint manapság. Zséda az egyik ismerősöm unokatestvére, otthonról ismerem. Ilyen vonalon még jönnek hozzám, ha ugyanis hazamegyek Magyarországra, minden színház nyitva áll előttem. Göncz Árpád köztársasági elnökként az 1990-es években egy, a Dohány utcai zsinagógát támogató családnál vendégeskedett, én pedig a partin felszolgálva meghívtam a feleségével együtt. Eljöttek.
– Nyolcvan felett is fáradhatatlanul dolgozik. Mi hajtja?
– Nyugdíjazásom után rengeteg referenciával jelentkeztem egy fejvadász ügynökségnél, akiken keresztül több helyen dolgoztam, például nyolc évig voltam komornyik az Ötödik sugárúton egy idős házaspárnál, akikkel beutaztam a világot. Ez nagyon bizalmi állás, ugyanakkor magányos is, komornyiknak nem szokás házaspárokat felvenni.
Döntés kérdése, ami egyben áldozat is: lemondtam a családalapításról. A jó munkát ugyanakkor megbecsülik, a megrendelők 16 ezer dollárt fizettek az ügynökségnek értem.
A Covid előtt nagy társasági életem volt, akár egyszerre hatvanan is megfordultak a lakásomban, Magyarországról, Lengyelországból, Amerikából. A járvánnyal mindez megszűnt, de három éve felhívott egy ismerősöm, nincs-e kedvem egy hétig valakit helyettesíteni. Elvállaltam és ott ragadtam. Azóta egy idős amerikai házaspárnak főzök három nap, szeretik a magyaros ételeket. Amíg ők élnek, biztosan dolgozom, mert nem tudok meglenni munka nélkül.
– Mit tervez a lakásában látható műkincsgyűjteménnyel?
– Immár ötven éve járok aukciókra. Szerettem volna, hogy legyen valami maradandó érték körülöttem. Ami itt látható, csak töredéke az összegyűjtött daraboknak. Körülbelül nyolcszáz paraszttányérom, hétszáz magyar festményem és több 24 személyes herendi készletem van. Kapcsolatban állok a magyarországi galériavezetőkkel, egy festményt hamarosan el fogok adni, de nem kereskedem és konkrét tervem sincs a gyűjteménnyel. Rendre járok haza, eddig ötvenkétszer voltam Magyarországon. Először 1972-ben már amerikai állampolgárként. Volt olyan év, amikor három hét alatt tizennyolcszor voltam magyar színházban, főleg könnyű, zenés darabokon. Gondolkoztam a hazaköltözésen, mert nagyon szeretek Magyarországon lenni, de eddig nem szántam rá magam. Úgy érzem, otthon a szomszéd többet tud rólam, mint saját magam, itt viszont van magánéletem. Akadnak ismerőseim, akik hazaköltöztek, de egy idő után visszavágytak Amerikába. Én egyelőre maradok.
