Életvidám, hívő keresztény, és mindenkinek segíteni akar – ő Melissa Ohden, egy abortusz túlélő. Melissa 1977-ben született. Az édesanyján abortuszt hajtottak végre, sóoldatot adagoltak a méhébe. Bár holtan kellett volna megszületnie, Melissa élve jött a világra, amit egy valódi csodának tart.
„Az emberek nem is gyanítják, hogy ez egy valós dolog”, jegyezte meg Melissa, szerinte ezért is gondolnak először arra, hogy ő maga esett át abortuszon.
– Ám amikor rájönnek, hogy valójában Melissát akarták elvetetni, és ezt élte túl, akkor kiül az arcokra a döbbenet – fogalmazott.
Pedig szerinte azt kellene elérni, hogy az emberek halljanak róluk, az abortusz túlélőkről, mivel nagyon sokan érintettek ebben – többen, mint gondolnánk.
Melissa mindig is tudta, hogy örökbe fogadták, a születése körülményeit azonban nem ismerte. Csak véletlenül tudta meg az örökbefogadó családjában a testvérétől egy vita következtében.
Elmondása szerint borzasztó volt szembesülnie a valósággal, ráadásul 14 évesen.
Mint kiderül a szavaiból, Melissa sokáig érezte magát magányosnak, főleg mert akkoriban alig lehetett tudni másokról, akik szintén túlélők voltak. Születésének körülménye rányomta a bélyegét mindennapjaira: sok rossz döntést hozott, evészavarban szenvedett és sok alkoholt ivott – mindezt azért, hogy eltompítsa az érzéseit. Később azonban rájött, hogy ezek a dolgok csak még nehezebbé tették az életét.
Melissa szerint a gyógyulás felé vezető úton az első lépés az volt, hogy megbocsátott a biológiai szüleinek.
A biológiai édesanyjával egyébként sikerült is felvennie néhány évvel ezelőtt a kapcsolatot, Ruth azóta Melissa életének a fontos részévé vált. Melissa történetében sok hihetetlen dolog van, ezek közül az egyik, hogy az édesanyjával egy városban élnek, amiről sokáig nem is tudtak. – Az egész történet egészen vad – fogalmazott Melissa.
Az édesanyjával való kapcsolatáról azt mondta Melissa, hogy a legszörnyűbb, ugyanakkor a leggyönyörűbb történet az övéké.
A biológiai édesanyja, Ruth 19 éves egyetemista volt, amikor teherbe esett, a barátjával együtt pedig meg akarták tartani a babát. A nagyszülők azonban nem engedték ezt, és a fiatal nőnek nem adtak más lehetőséget, mint az abortusz. Melissa szerint ez a jelenség a mai napig megfigyelhető, hogy az emberek sorsáról mások döntenek és belekényszerítik őket az abortuszba. Azon a véleményen van, hogy az abortuszban mindketten áldozatok voltak, a biológiai édesanyja és ő is.
Azzal kapcsolatban, hogy több országban is lehetséges a születés pillanatáig a terhesség megszakítása, bármilyen indokkal, azt mondta, hogy sokan úgy vélik, kevés késői abortuszra van példa, és azok is csak súlyos esetekben történnek, például ha az anya vagy a baba élete veszélyben van. Melissa azonban rámutatott, hogy az általa ismert túlélők közül senkit nem ilyen okokból próbáltak meg elvetetni.
A statisztikákból ráadásul az is kiderül, hogy sokszor azért végzik túl későn az abortuszt, mert a nők és az orvosok azt hiszik, hogy a terhesség elején vannak még az anyukák.