„Amit egy nemzedék elherdált, a másik újraépítette”

Magyarország és Szlovákia baráti viszonyának jelképe a felvidéki Borsi újjászületett kastélya.

Harangozó Éva (Borsi)
2021. 06. 19. 12:57
null
2021.06.19. Borsi Áder János és Caputova szlovák köztársasági elnők, Rákóczi kastély Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Egy kastélynak nemcsak a térképen elfoglalt helye van, hanem lelke és szelleme is, és azt itt átélhetjük – jelentette ki Áder János köztársasági elnök szombat délelőtt a felvidéki Borsiban, a felújított Rákóczi-kastély átadásának ünnepségén. Az államfő kiemelte: az itt élők tudása, lelkülete, gondolatai, alkotó ereje és hűsége tette és teszi ma is átélhetővé a hely szellemét.

– Itt, Borsiban mindig volt, aki emlékezzen és emlékeztessen, és amit egy nemzedék elherdált, a másik újraépítette. Amit az egyik feladni látszott, a másik újra megtalálta

– közölte. Mint korábban beszámoltunk róla: a kastély felújítását 2018-ban kezdték meg, a munkálatok, amelyek Magyarország kormánya támogatásából valósultak meg, hárommilliárd forintba kerültek.

A felújított borsi kastély
Fotó: Kurucz Árpád

A Külgazdasági és Külügyminisztérium lapunk megkeresésére tudatta: a magyarságnak kiemelten fontos történelmi emlékek megőrzése érdekében tett lépések nemcsak nekünk fontosak, de a felvidéki magyarság önazonosságának megőrzése szempontjából is.

– Az itt élők őrizték a Rákócziak szellemét, ápolták a család hagyatékát. Azon családét, amely hadvezéreket, fejedelmeket, hős férfiakat, erős asszonyokat, a Kárpát-medence népeinek történelmét író vértanúkat adott nekünk, magyaroknak

– fogalmazott szombati beszédében Áder János. Az államfő emlékeztetett: 345 évvel ezelőtt itt, e falak között született II. Rákóczi Ferenc. A későbbi fejedelem olyan családba érkezett, amelynek tagjai példát mutattak a közösségért viselt felelősségből. Kiemelte:

Rákóczit nem a genetika, nem is pusztán a neveltetése tette történelemformáló hőssé, hanem az eszme, amit választott, és amihez egy életen át ragaszkodott: a szabadság eszméje.

Elszántan hitte, hogy „nincs törvényes hatalom szabadság nélkül”. Áder János aláhúzta, hogy a fejedelem nem lázas hatalomvágyból fogott fegyvert és indult harcba: okkal hiányolta a Kárpát-medence népeinek törvényes jogait. Fejedelemként nem tett különbséget a népek és a vallások között. Államférfi volt, aki nemzete önállóságáért vívott harcával ma is példaként állhat Európa népei előtt, ezért becsületbeli ügyünk volt helyreállítani kastélyát.

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita
Fotó: Kurucz Árpád

Az államfő kiemelte: az elmúlt évek során sok egyeztetésből, kölcsönös megállapodásból, határokon átívelő munkából és a két ország közös akaratából végre újjászületett Borsi kastélya. Hangsúlyozta továbbá, hogy

a szlovákok és a magyarok együtt alkottak újjá valamit, ami már rég több figyelmet érdemelt volna. Ezért – mint mondta – közös felelősségünk, hogy a megszépült kastély betöltse hivatását, és olyan hely legyen, ahol összeér a múlt és a jelen.

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök az eseményen kiemelte: nyolc évvel ezelőtt, egy budapesti találkozás alkalmával Ivan Gašparovič akkori szlovák államfő és Áder János köztársasági elnök úgy határoztak, hogy támogatják a borsi kastély újjáépítését.

Áder János köztársasági elnök kezet fog Zuzana Čaputová szlovák államfővel
Fotó: Kurucz Árpád

Zuzana Čaputová kiemelte: közös örömünkre szolgál, hogy ez a projekt megvalósul, mivel hosszú hanyatlás után a kastély végre olyan alakot öltött, mint akkor, amikor itt megszületett II. Rákóczi Ferenc.

Ezzel olyan szimbólum született, ami azt jelzi: a közös múltnak nem megosztani, hanem össze kellene bennünket kötnie.

Zuzana Čaputová emlékeztetett arra: vitathatatlan történelmi tény, hogy a mai Szlovákia a történelmi Magyarország része volt, és a sok évszázad alatt együtt éltünk meg minden közös közép-európai eseményt: a pusztító tatárjárást, együtt szálltunk szembe az Oszmán Birodalommal, és Pozsonyban ült össze a magyar országgyűlés. Az államfő úgy fogalmazott:

a közös múlt nagyjai iránti tisztelet olyan érték, amelyet a határok nem zárnak le.

Mint mondta: erősíteni kell nemzeti identitásunkat és védeni az Európai Unió értékeit. Zuzana Čaputová megköszönte Áder János személyes és Magyarország hozzájárulását a kastély felújításában. Hozzátette: reméli, hogy ez az épület szimbóluma lesz annak, hogy el tudják mélyíteni a két ország közti jó, baráti viszonyt.

Áder János beszédet mond a kastély felújítása alkalmából rendezett ünnepségen Borsiban
Fotó: Kurucz Árpád

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.