Charles Michel óvatosságra intett a külpolitikai vétót illetően

Magyarország jogszerűen alkalmazta a vétójogot uniós kérdésekben, de ez Berlinnek nem tetszik.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 06. 08. 10:32
MICHEL, Charles
Brüsszel, 2021. május 25. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfõinek második napi tanácskozására érkezik Brüsszelben 2021. május 25-én. MTI/EPA/Pool/Olivier Hoslet Fotó: Olivier Hoslet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke óvatosságra intett Heiko Maas német külügyminiszter hétfői, a tagállami vétó lehetőségének eltörlésére vonatkozó felvetésével kapcsolatban az Európai Unió külpolitikai döntéshozatalában. A német külügyminiszter felvetette: meg kell erősíteni a liberális demokráciák ellenálló képességét, amihez az is szükséges, hogy a vétó intézményének felszámolásával megerősítsék az EU „külpolitikai cselekvőképességét”.

– A közösség nem engedheti meg, hogy túszul ejtsék, akik vétójukkal megbénítják külpolitikánkat. A vétónak mennie kell, akkor is, ha így akár minket is leszavazhatnak!

– közölte a szociáldemokrata politikus.

Charles Michel külföldi újságíróknak adott, kedden ismertté vált nyilatkozatában „a körültekintés és a megfontoltság fontosságát” hangsúlyozta a nagy jelentőségű változtatásokat célzó felvetéseket illetően, és azt hangoztatta:

mielőtt az unió úgy döntene, hogy feladja az egyhangúságot az unió külpolitikai döntései esetében, alaposan át kell gondolnia a javaslatot.

Az egyhangúságot igénylő uniós döntések fontosságát hangsúlyozva példaként kiemelte: a tagállamok teljes egyetértése nélkül nem lehetett volna elérni, hogy Európa 2050-re éghajlatsemleges kontinenssé váljon. Ez az elhatározás rendkívül határozott jelzést küldött az EU polgárai és vállalatai, valamint a világ többi része számára is – érvelt. Mivel az uniós tagországok a döntésben egységet mutattak, az elkövetkező néhány hónapban képesek voltak meggyőzni más országokat is, hogy csatlakozzanak a nagyratörő célhoz – húzta alá.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke
Fotó: MTI/EPA/Pool/Olivier Hoslet

Hozzátette, a német felvetésről korai lenne véleményt nyilvánítani, különösen az Európa jövőjéről nemrégiben kezdődött konferenciasorozat eredményének jövőre várható befejezését megelőzően.

„Megértjük, ha bármely tagország hazai, belpolitikai okokból egy olyan papírt akar felmutatni, amin az EU logója látható. De ennek is van határa. Az utóbbi években ez a belpolitikailag motivált, közös külpolitika oda vezetett, hogy az Európai Unió külpolitikája nevetségessé vált”

reagált tegnap Heiko Maas felvetésére Orbán Viktor miniszterelnök. Hangsúlyozta: „Az Európai Unió alapszerződéseiben garantált jogainkkal élni fogunk, a lojális együttműködés elve szerint járunk el, és Európa külpolitikai súlyának és tekintélyének helyreállításáért fogunk dolgozni.”

Az utóbbi időben hazánk többször vétót emelt uniós döntésekkel szemben.

Áprilisban nem fogadtuk el a Kínát Hongkong ügyében bíráló nyilatkozatot, nem álltunk be az Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetével kötendő, migrációt elősegítő kereskedelmi szerződés mögé, a múlt hónapban nem támogattuk az izraeli–palesztin konfliktus kapcsán megfogalmazott közleményt.

Nemrég Armin Laschet, a legnagyobb német politikai erő, a jobbközép CDU/CSU kancellárjelöltje is úgy vélte: el kell mozdulni a többségi döntéshozatal felé az Európai Unió külpolitikájában. Mint mondta: az EU-s külpolitika egyik központi problémája, hogy vétójogával élve bármely tagállam megfoszthatja az EU-t a cselekvőképességtől.

Armin Laschet, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Észak-Rajna–Vesztfália tartomány kormányfője, kancellárjelölt
Fotó: MTI/EPA/Pool/Clemens Bilan

Akkor Orbán Viktor úgy fogalmazott: az unió szerződései szerint a legfontosabb kérdésekben, így a külpolitikában teljes egyetértés szükséges. Magyarország tehát az alapszerződés szerint járt el, amikor vétózott.

– Magyarországot európaiatlansággal vádolni, amiért élt a szerződésben biztosított jogával, valójában mélyen európaiatlan

– közölte.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.