Korea-szakértők szerint az újabb rakétakísérlettel Phenjan a folytatódó amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok miatti felháborodását fejezte ki.

Kitört a botrány Ukrajna védelmi minisztériumában
A felelősök ellen már megindult az eljárás.
Korea-szakértők szerint az újabb rakétakísérlettel Phenjan a folytatódó amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok miatti felháborodását fejezte ki.
A dél-koreai hadsereg vezérkara szerint az első rakéta 430 kilométert, a második 690 kilométert tett meg mintegy 50 kilométeres magasságban. Szakértők szerint a második rakéta új típusú lehetett. Mindkét fegyvert mozgatható rakétaindító állásról lőtték ki csütörtök hajnalban. Észak-Koreában jelenleg nyári hadgyakorlatok zajlanak.
A dél-koreai hadsereg figyelemmel kíséri a helyzetet, és készenlétben áll – hangsúlyozta a vezérkar.
A szöuli védelmi minisztérium felszólította Phenjant, hogy „hagyjon fel a hasonló tevékenységekkel, amelyek nem járulnak hozzá a katonai feszültség csökkentéséhez a Koreai-félszigeten”.
A dél-koreai külügyminisztérium eközben jelezte: kapcsolatban áll az Egyesült Államokkal és Japánnal, hogy megosszák egymással a rakétakilövésekkel kapcsolatos információkat és elemzéseket. A külügyi tárca aláhúzta, hogy nem hagy fel a diplomáciai erőfeszítésekkel az atommentesítési tárgyalások újraindítása érdekében, és Kínával, illetve Oroszországgal is megvitatja a kérdést.
Tokiói kormányforrások szerint a rakéták nem érték el Japán kizárólagos gazdasági övezetét, és nem jelentettek veszélyt a szigetország nemzetbiztonságára.
„Észak-Korea nyilvánvalóan elégedetlen, amiért (ismételt tiltakozása ellenére) az Egyesült Államok és Dél-Korea folytatja közös hadgyakorlatait” – kommentálta a fejleményt Harry Kazianis, a Center for the National Interest nevű washingtoni kutatóközpont munkatársa. „Nincs mit csodálkoznunk ezen a lépésen, sőt, valójában előre számítanunk kellett volna rá” – mondta.
Ez volt Phenjan első rakétakísérlete azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június végén váratlanul harmadszor is találkozott egymással, ezúttal Panmindzsonban, a két Koreát immár 66 éve elválasztó demilitarizált övezetben.
A találkozóra azért volt szükség, mert Trump és Kim februári vietnami találkozója után a két fél között megrekedtek a Koreai-félsziget atommentesítését célzó tárgyalások.
Észak-Korea legutóbb májusban hajtott végre a csütörtökihez hasonló rakétakísérletet. Kim Dzsong Un akkor személyesen szemlélte meg egy olyan, korábban még ki nem próbált, viszonylag kicsi és gyors rakéta tesztjét, amelyet szakértők szerint könnyebb az ellenség elől elrejteni, indítani, és a röppályáját is módosítani lehet.
Kim a héten szemlét tett az észak-koreai hadiflotta egy újonnan épülő tengeralattjárójánál, amelyet hamarosan szolgálatba állítanak a Japán-tengeren. A látogatás körülményeiből szakértők arra következtettek, hogy a phenjani kommunista rezsim egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétarendszer kifejlesztésén dolgozik.
A felelősök ellen már megindult az eljárás.
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.
Magyarország szoros egyeztetésben marad Szlovákiával.
Újabb részletek Orbán Viktor szenzációs bejelentéséről - videó
Szentkirályi Alexandra elbúcsúzott Karácsony Gergelytől
Már meg is született Vajna Tímea kislánya? Ő lehet az első a családban
A Gubacsi-híd leszakadt gyalogos felüljárójáról egyeztetett Szentkirályi Alexandra
Yamal akkora hisztit csapott, a Barcának elege van belőle
Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó
A luxusfeleség: Olena Zelenszka
Órási bravúrral jutott tovább a második fordulóból Gálfi Dalma Wimbledonban
Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
Zalatnay Sarolta könyörtelenül leleplezte Koncz Zsuzsa féltve őrzött titkát
Különleges dámszarvas született a Budakeszi Vadasparkban + fotók
Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
A felelősök ellen már megindult az eljárás.
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.
Magyarország szoros egyeztetésben marad Szlovákiával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.