Salamanca városában péntek estétől vasárnap reggelig közel ezer büntetőcédulát töltöttek ki a rendőrök. Beszámolójuk szerint a fél város nem tartotta be az előírásokat: nem viselték a maszkot, a megengedettnél nagyobb létszámú összejöveteleket tartottak, és több bártulajdonos is felrúgta a férőhelyekre vonatkozó előírásokat.
Madridban ezúttal nem voltak összetűzések, mert a régió vezetése az összes rendőrt utcára küldte hétvégén a San Isidro-ünnepség miatt, így maximális hatósági jelenlét mellett sikerült kontrollálni az utcai összejöveteleket.
A kormány részéről egyedül a kulturális és sportminiszter szólalt meg a hétvégi „bulimérleg” kapcsán. Azt mondta, hogy bár „a spanyol kormány jó úton halad” a járványkezeléssel, a fiatalok eltúlzott reakciója miatt „fokozott óvatosságra lesz szükség az elkövetkező időszakban”.
A jobboldal szerint, ha az elmúlt két hétvége eseményei továbbra is ismétlődnek, a kormánynak szembe kell néznie egy ötödik hullámmal a nyájimmunitás kialakulása előtt, melyet júliusra–augusztusra szeretnének elérni. Pablo Casado, a Néppárt vezetője szerint a kialakult káoszért a kormány felel, ugyanis kidolgozott tervekkel kellett volna előállnia a szükségállapot utáni időszakra.
Pedro Sánchez kormánya valóban nem készült iránymutatással, melyet nyilvánosan is vállalt. Az új intézkedések meghozatalát és az emberek kordában tartását a regionális kormányokra, valamint a helyi bíróságokra bízta.
Forrás: Elespanol.com, Vozpopuli.com, Publico.es
Borítókép: Tömegek várják az éjfélt Barcelona tengerparti strandján 2021. május 8-a éjjelén, amikor véget ér a 2020 októbere óta érvényben lévő szükségállapot és a kijárási tilalom Fotó: MTI/AP/Emilio Morenatti




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!