Hetven éve írták alá a legfontosabb menekültügyi egyezményt

Hetven évvel ezelőtt írták alá a genfi konvenciót, amely világszerte a menedékjogi rendszer egyik alapkövének számít. Számos kutató azonban úgy véli, a menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény mára aktualitását vesztette. Ezzel az állítással Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese is egyetért, aki lapunk megkeresésére elmondta, a napjainkban tapasztalható tömeges vándorlási kedvet – beleértve a ténylegesen menekülőket is – már nem tudja kezelni a második világháborút követően felállított menekültügyi rendszer, amelynek alapját éppen a genfi konvenció adja. Az egyezményt 1951. július 28-án írták alá azzal a céllal, hogy a második világháború elől elmenekült európaiakat segítsék.

2021. 07. 28. 18:10
Párizs, 2020. november 23. Illegális bevándorlók ülnek a párizsi Köztársaság téren különféle nem kormányzati egyesületek és szervezetek támogatásával felállított sátraikban 2020. november 23-án. Hat nappal korábban a francia rendõrség felszámolta a migránsok Párizs északi elõvárosában, Saint-Denisben lévõ táborát. MTI/EPA/Christophe Petit Tesson Fotó: Christophe Petit Tesson
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– fogalmazott Grandi, aki beszédében a görög parti őrséget bírálta, mondván, a hajókon érkező migránsokat visszafordítják Törökországba.

Ugyancsak kritikával illette azokat a nagy-britanniai és dániai terveket, amelyek szerint a menedékkérőket egy harmadik országba küldenék, hogy ott bírálják el kérelmüket. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint a globális menekültkép évről évre romlik, tavaly mintegy 1,4 millióan hagyták el hazájukat világszerte, ami a járványhelyzet ellenére meglehetősen magas érték. Noha az önkéntes hazatérések és a nemzeti hazatelepítési programok továbbra is folyamatban vannak, sokakat a véget nem érőnek tűnő és megoldatlan belpolitikai, sokszor fegyveres konfliktusok visszatartanak attól, hogy valaha is visszatérjenek hazájukba. Spanyolországba, Görögországba és Olaszországba idén közel 48 ezren érkeztek, jelentős létszámban az afrikai országokból, azonban az afganisztáni helyzet súlyosbodása miatt Európa-szerte egyre több politikus aggódik újabb migránshullámok miatt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.