Donald Trump kedden a Twitteren osztott meg egy bejegyzést, amelyben a betegséget Kína-vírusnak nevezik, ami egybevágott nemzetbiztonsági tanácsadója, Robert O’Brien megjegyzésével. Szerdán azzal vádolta meg Kínát, hogy magatartása miatt a világ két hónapot elvesztegethetett a fertőzés elleni küzdelemben. O’Brien azzal érvelt, hogy Peking nem adott azonnali és pontos tájékoztatást a járványról. Az NBC News tegnap közölt cikket a témában, amiben arra hívják fel a figyelmet, hogy a republikánus politikusok következetesen Vuhan-vírusként vagy a Kína-vírusként hivatkoznak a betegségre.

Fotó: Reuters
A kínai külügyi szóvivő, Csao megnyilvánulása ebbe az eseménysorozatba illeszthető. Ahogyan azonban arra több elemző is felhívta a figyelmet, Peking túlreagálta Washington vádaskodását, a belföldön már közölt, tudományosan nem megalapozott összeesküvés-elméletek nemzetközi terjesztése hiteltelenítheti valós eredményeit. Kínának a járvánnyal kapcsolatos diplomáciai stratégiája ugyanis éppen a felelősségvállalással összekapcsolható segítségnyújtást helyezi előtérbe. Peking egészségügyi felszerelést és szakembereket küld több érintett országba; a legnagyobb támogatást eddig a súlyosan fertőzött Olaszország kapta.
Felelősségre vonás
Szokatlanul éles hangot ütött meg a vuhani városvezetésnek címzett véleménycikkében a Cajhszin (Caixin) gazdasági szaklap. A koronavírus epicentrumának számító közép-kínai város, Vuhan vezetése ugyanis az elmúlt hetekben indított kampányában arra buzdította a lakosokat, hogy fejezzék ki hálájukat a Kínai Kommunista Pártnak a vírus elleni eredményes harcért. – Inkább a kínai hivatalnokoknak kellene köszönetet mondaniuk az egészségügyi dolgozóknak, a betegeknek és a veszteséget elszenvedett családoknak – reagált a hírre a cikk szerzője. A vesztegzár alá vett Vuhanban a hivatalos adatok szerint több mint 2500 ember vesztette életét a koronavírus-járványban, és többször felmerült a városvezetés politikai felelősségének kérdése. Február elején több helyi hivatalnokot, illetve a Hupej tartományi kínai Vöröskereszt vezetőit menesztették, ez azonban elemzők szerint nem fogja kielégíteni az emberek igazságérzetét. Valószínűsíthető, hogy a járvány lecsengése után közigazgatási reformot hajt végre a pekingi vezetés, amit a vuhani politikusok karrierje aligha él majd túl.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!